Vb 2018: Lukaku ezzel a generációval az utolsó nagy dobásra készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.24. 11:07
null
Lukaku történelmet írna (Fotó: AFP)
Belgium esélyeshez méltóan kezdte a labdarúgó-világbajnokságot, hiszen a Panama elleni 3–0-s siker után Tunézia ellen is győzött, 5–2-re. Romelu Lukaku parádés formában játszik, mindkét mérkőzésen 2-2 gólt szerzett, így 4 találattal Cristiano Ronaldóval holtversenyben vezeti a góllövőlistát.

Belgium a 2014-es vb-n és a 2016-os Eb-n is a negyeddöntőben búcsúzott. Akkoriban még inkább titkos favoritnak számított, most viszont már az esélyesek között emlegetik.

„Ez lehet az utolsó nagy tornája így együtt ennek a generációnak, mert néhányan vissza fognak vonulni, ezért értük is játszunk, megpróbálunk történelmet írni” – mondta el a BBC Radio 5-nak a vb-n eddig négygólos Romelu Lukaku.

„Az elmúlt tornákon is nagy céljaink voltak, de nem sikerült azokat elérnünk. Most viszont megpróbáljuk élvezni is ezt az egészet. Ez a legfontosabb: élvezned kell a futballt, miközben sikereket érsz el. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt."

Lukaku szerint látszik, hogy sokat fejlődtek a Panama és a Tunézia elleni meccs között – a folytatásban is arra kell figyelniük, hogy meglegyen ez a folyamatos előrelépés.

„Csatárként az a dolgom, hogy gólokat szerezzek, és ezzel a csapatot segítsem. Ezért dolgozok keményen. Nagyon örülök, hogy Hazard is formába lendült, mert hatalmas szükségünk van a játékára” – méltatta csapattársát, aki már kétgólos a tornán.

A Manchester United támadója megerősítette, hogy kisebb sérüléssel bajlódik, de szerinte ez nem fogja hátráltatni abban, hogy csütörtökön pályára lépjen az utolsó csoportkörben Anglia ellen.

 

Legfrissebb hírek

Kórházban egy lelátóról lezuhant walesi szurkoló

Foci vb 2026
2025.06.10. 11:56

Gálának indult, majd Belgium csak nagy nehezen múlta felül a walesi válogatottat

Foci vb 2026
2025.06.09. 22:50

A horvátok hétgólos győzelemmel szálltak be a versenybe a vb-ért

Foci vb 2026
2025.06.06. 22:56

Courtois sérüléssel bajlódik, lemarad a belga válogatott júniusi mérkőzéseiről

Spanyol labdarúgás
2025.06.01. 19:38

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
2025.05.29. 22:43

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55

NL: Lukaku volt a hős, a belgák fordítottak az ukránok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 22:45

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39
Ezek is érdekelhetik