Vb 2018: A vb-t élvezni jöttem Oroszországba – Blatter

MTI MTIMTI MTI
2018.06.19. 21:36
Megérkezett Moszkvába Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korábbi elnöke, akit a sportággal kapcsolatos mindennemű tevékenységtől eltiltottak.

A FIFA-t 1998 és 2015 között irányító svájci sportvezető kedden érkezett az orosz fővárosba, ahol szállodája előcsarnokában fotózkodott szurkolókkal, majd szerdán találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akinek meghívására érkezett a vb-re.

„Azért vagyok itt, hogy élvezzem a világbajnokságot" – mondta mosolyogva a 82 éves Blatter, aki szerdán a tervek szerint megtekinti a Portugália-Marokkó mérkőzést is a moszkvai Luzsnyiki Stadionban.

Blattert – aki korábbi közlés szerint két-három napra utazott Oroszországba – és a szintén eltiltott Michel Platinit, az európai szövetség (UEFA) korábbi első emberét tavaly októberben hívta meg Putyin a vb-re, jelezve, hogy „régi barátokként" köszöntenék őket a helyszínen. A korábbi FIFA-elnök már akkor jelezte, hogy ott lesz a világbajnokságon.

Joseph Blattert 2015-ben jogerősen hat, Platinit négy évre tiltotta el a FIFA összeférhetetlenség és hűtlen kezelés miatt.

Legfrissebb hírek

A Nemzetközi Íjászszövetség feloldotta az orosz sportolók elleni szankciókat

Egyéb egyéni
1 órája

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Az oroszok biztonsági okokból nem vesznek részt a jövő évi férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2026.08.04. 14:03

Vizes Eb: orosz aranyérem a szinkronúszócsapatok szabadprogramjában

Úszás
2026.08.03. 17:23

A World Boxing engedélyezte az oroszok himnusz- és zászlóhasználatát

Egyéb egyéni
2026.07.31. 12:51

IIHF: az orosz hoki továbbra sem térhet vissza

Jégkorong
2026.07.30. 18:56

Ukrajna a CAS-nál támadja meg az oroszokat visszahelyező NOB-döntést

Egyéb egyéni
2026.07.29. 21:33