Brazília: Nem érdekel a vb; nem szeretnék szegény lenni – Oscar

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.13. 10:57
Oscar, a Sanghaj SIPG labdarúgója nem került be a brazil válogatott jelenlegi keretébe. A selecao március 23-án Moszkvában a vb-házigazda oroszokkal, március 27-én Berlinben pedig a címvédő németekkel játszik felkészülési mérkőzést.

A Kínában futballozó játékos ezután arról nyilatkozott, hogy miként vélekedik a vb-szereplésről.

„Nem érdekel, hogy ott leszek-e a világbajnokságon vagy sem. Kritizálnak, mert eljöttem Kínába, én pedig úgy vélem, hogy a családomra és a jövőmre gondolok. Nem szeretnék szegény lenni, amikor megöregszem, és közben arra visszagondolni, hogy mennyit játszottam egy vébén” – fogalmazott a 26 éves labdarúgó.

Oscar a hírek szerint heti 400 ezer fontot keres Sanghajban. Ez nagyjából 135 millió forintnak felel meg. Volt klubja, a Chelsea jelenlegi legjobban fizetett játékosa Eden Hazard, aki heti 200 ezer fontot kap.

FRISS: A brazil középpályás azóta reagált a fent megjelenő nyilatkozatra. ITT ELOLVASHATJA.

Íme, a brazil keret az oroszok és a németek elleni meccsre:


Legfrissebb hírek

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Nyolcvanéves lett Roberto Rivellino, a brazil aranykor lelke

Népsport
2026.01.01. 12:32

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Socca-vb: kiütötte a magyar csapat a tartalékos brazilokat

Magyar válogatott
2025.11.30. 07:14

Felkészülési mérkőzésen sérült meg a Real Madrid védője

Spanyol labdarúgás
2025.11.19. 14:50

Paquetá büntetőt rontott, Brazília nem bírt Tunéziával felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.11.18. 23:07
Ezek is érdekelhetik