Vb 2018: Izland Törökországot is legyőzte az I-csoportban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.09. 22:39
null
Izland megérdemelten nyert (Fotó: AFP)
A világbajnoki selejtezők I-csoportjában Izland hazai pályán 2–0-ra legyőzte Törökországot. Korábban a horvátok és az ukránok is győztek a csoportban.

Izland–Törökország

Az első félidő végén alakult ki a végeredmény, Izland a 42. percben szerencsés gólt szerzett, egy kapura lövés Ömer Toprakon pattant meg szerencsétlenül, a kapus pedig már nem ért oda, a labda becsorgott a kapuba.

Két perccel később Alfred Finnbogasont indította Kári Árnason saját térfeléről fejjel(!), a támadó remek ütemben ugrott ki, lehagyta védőjét, majd a kapuba bombázott. A játék képe alapján is megérdemelt hazai győzelem született, Izland kétszer annyit próbálkozott kapura lövéssel.

KORÁBBAN:

A horvátok a mérkőzés 18. percében jutottak vezetéshez Finnország ellen, Mario Mandzukic közelről fejelt a kapuba. Jobban játszottak a vendégek, uralták a játékot, megérdemelten nyertek.

A csoport másik mérkőzését semleges pályán, Krakkóban rendezték meg. Az ukránok magabiztosan nyertek Koszovó ellen, igaz, tíz perccel a vége előtt még csak egy góllal vezettek.

Andrij Sevcsenko csapata ezzel megszerezte első győzelmét a selejtezősorozatban.

VB 2018
SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA, 3. FORDULÓ

I-CSOPORT
Izland–Törökország 2–0 (Toprak 42. – öngól, Finnbogason 44.)
Finnország–Horvátország 0–1 (Mandzukic 18.)
Ukrajna–Koszovó 3–0 (Kravec 31., Jarmolenko 81., Rotany 87.)

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 3 2 1 8–1 +7 7
2. Izland 3 2 1 6–3 +3 7
3. Ukrajna 3 1 2 6–3 +3 5
4. Törökország 3 2 1 3–5 –2 2
5. Finnország 3 1 2 3–5 –2 1
6. Koszovó 3 1 2 1–10 –9 1
Legfrissebb hírek

Íme, a tizenhat kieső ország hivatalos vb-helyezése

Foci vb 2026
2026.06.28. 17:34

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.28. 14:40

Montella: Nem kell 24 évet várni az újabb török vb-részvételre

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:45

Törökország továbbra is hibátlan a házigazdák ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:51

Megdőlt a vb-gólrekord, Törökország hajrában szerzett góllal, az amerikaiak elleni győzelemmel búcsúzott

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:03

Az eddig gól nélküli törökök háromszor is betaláltak az amerikaiaknak – videó

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:17

Indul a Törökország–Egyesült Államok és a Paraguay–Ausztrália mérkőzés

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:01

Vb 2026: a török szövetség elnöke kiállt a kapitány mellett

Foci vb 2026
2026.06.22. 12:44
Ezek is érdekelhetik