Vb 2014: Bilardo szerint Messi egy fenomén

MTI MTIMTI MTI
2014.07.07. 14:20
Az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként 1986-ban világbajnok Carlos Bilardo szerint honfitársa, Lionel Messi egy fenomén.

„Sok-sok év óta követem a futballt, nézem, hogyan mozognak a játékosok. Amikor nála van a labda, soha nem lehet tudni, hogy hova megy majd a játékszer" – mondta a 75 éves szakember, aki tagja a brazíliai vb-re utazott argentin delegációnak.

A tapaszalt tréner nagyon elégedett azzal, ahogy a Messi vezette csapat fejlődött ezen a tornán.

„Amikor idejöttünk, mindenki tudta, mik az erősségeink és mik a gyengéink" – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a problémás zóna elsősorban a védelem volt.

Úgy véli ugyanakkor, hogy ezt a területet megerősítették, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy mind az öt eddigi meccsüket megnyerték a tornán, a gólarányuk pedig 8:3.

„És itt van nekünk ez a srác, aki életveszélyes, ha egy pillanatra is egyedül hagyod" – mondta Messiről.

Az FC Barcelona 27 éves, négyszeres aranylabdás légiósa a nyolc argentin gólból négyet szerzett, a Svájc elleni nyolcaddöntő hosszabbításában pedig ő készítette elő a mindent eldöntő találatot.

Az argentinok a hollandokkal csapnak majd össze a vb szerdai elődöntőjében. A Sao Pauló-i meccs 22 órakor kezdik.

Legfrissebb hírek

Strandkézilabda-vb: a férfiaknál Németország, a nőknél Argentína nyert

Kézilabda
2026.06.28. 21:11

„Eladtuk a tevénket ezekért a jegyekért”

Foci vb 2026
2026.06.28. 09:16

Videó: elképesztő hangulatban, összekapaszkodva ugrálva hagyták el a stadiont az argentinok

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:52

Lionel Scaloni: Mindenkire szükségünk lehet

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:57

„Messi, mindig Messi” – az Olé főcíme

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:27

Messi a gólokat, Argentína a tizenegyeseket halmozza a világbajnokságokon

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:50

Az utolsó pillanatban dőlt el: Ausztria továbbjutott, Irán kiesett – lezárult a csoportkör

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:08

Lionel Messi csereként döntött rekordot, Argentína százszázalékos mérleggel nyerte meg a J-csoportot

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:04
Ezek is érdekelhetik