Vb 2014: Deschamps a meleg miatt aggódik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.29. 23:00
A francia szövetségi kapitány, Didier Deschamps a korai kezdéssel, még inkább a várható hőséggel foglalkozott a Nigéria elleni, hétfői vb-nyolcaddöntő előtt.

„Szokatlan az időpont, de mivel három-négy naponta játszani kell, ebben benne van az is, hogy a napnak más-más időszakában kell kezdeni – mondta a szakember. – Várható a hőség, amihez Nigéria jobban hozzá lehet szokva, mint mi. Ez hatással lehet a teljesítményre, a játékra is. Ezt a helyzetet kell majd nekünk kezelni, de most nem tudom majd, hogy melyik játékosom hogyan reagál erre. Szombaton a brazilokat és a chileieket is megviselte a korai kezdés és a meleg, nagyon fáradt játékosokat láttam, nem feltétlenül a százhúsz perces, túlórás meccs miatt.”

Nigériai kollégája, Stephen Keshi szerint viszont a hőmérséklet biztos nem lesz döntő tényező, játékosai számára az semmilyen előnyt nem jelent.

A francia szövetségi kapitány elárulta, hogy kimondottan kedveli a labdabirtoklást, amikor övéi diktálják a tempót. Svájc ellen a labdabirtoklással akadtak gondjaik, de a remek helyzetkihasználásukkal ellensúlyozni tudták (5–2-re nyertek a csoportkör 2. fordulójában).

„Nigéria viszont teljesen más stílusú csapat, más képességű játékosokkal. Remekül védekezik, az lesz a legfontosabb feladatunk, hogy megtaláljuk azokat a pontokat, ahol sebezhető. Ezek lehetnek a földön megjátszott labdák éppen úgy, mint az ívelések.”

A francia játékosokat a Tottenham Hotspur légiósa, Hugo Lloris képviselte a meccs előtti napon megrendezett hivatalos sajtótájékoztatón. A kapus szerint bár jó belépőjük volt a vb-n, az egyenes kieséses szakaszban az mit sem számít, hiszen új verseny veszi kezdetét.

Tisztában vannak azzal, hogy minden meccs akár az utolsó is lehet, éppen ezért nem felejtik el azt sem, hogy minden meccs a lefújásig tart. A különbséget pedig ilyen kiélezett, komoly téttel bíró találkozón már nem a fiatalok jelentik, hanem a rutinos játékosok. Nigériától hasonló taktikára számít, mint amire ők maguk is készülnek: két-három húzásból próbálnak meg helyzetet összehozni.

Legfrissebb hírek

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
8 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
2026.09.22. 20:50

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
2026.09.21. 14:57

„A családomért indultam el Európába” – interjú Bamidele Yusuffal

Képes Sport
2026.09.16. 15:09

Egyesült Államok–Franciaország döntő lesz a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.12. 22:00

A jóval esélyesebb franciák több mint 40 ponttal győzték le a magyar csapatot a női kosár-vb-n

Kosárlabda
2026.09.04. 22:41