Vb 2014: az utolsó vb-jére készülő Ribéry aranyat szeretne

MTI MTIMTI MTI
2014.05.21. 11:48
Saját bevallása szerint Brazíliában szerepel utoljára világbajnokságon Franck Ribéry, a francia labdarúgó-válogatott játékmestere.
„Ez lesz az utolsó világbajnokságom. Ennélfogva úgy kell odautazni, hogy valami összejöjjön, egyszerűen meg kell próbálni megnyerni a vébét” – nyilatkozott az RTL Rádiónak.A franciák támadójátékának szervezője a 2018-as oroszországi világbajnokságon már nem szándékozik részt venni, azt ugyanakkor nem jelentette be, hogy a brazíliai torna után visszavonulna a válogatottságtól, így a 2016-os, számára hazai rendezésű kontinensviadalon még számolhat majd vele a szövetségi kapitány.A 31 éves futballista, aki az elmúlt években a Bayern Münchennel sikert sikerre halmoz – Bajnokok Ligáját, német bajnokságot és kupát nyert –, a harmadik vb-jére készül. Németországban 2006-ban, amikor berobbant a nemzetközi élmezőnybe, döntőt játszott, csapata büntetőkkel maradt alul az olasz válogatottal szemben. Négy évvel később, a Dél-afrikai Köztársaságban viszont nem sikerült maradandót alkotnia társaival, legalábbis a pályán. A francia válogatott csoportutolsóként gyorsan búcsúzott, de az érte szurkolók amiatt is szégyenkezhettek, hogy a játékosok a jó futball helyett sztrájkkal irányították magukra a figyelmet. Nicolas Anelka a mexikóiak ellen vívott csoportmérkőzés szünetében összeszólalkozott Raymond Domenech szövetségi kapitánnyal, ezt követően a játékost hazaküldte a szakvezető, amire válaszul az együttes tagjai nem jelentek meg a következő tréningen. Anelka szerint nélküle is mindenképpen vita robbant volna ki, mert már rendkívül feszült volt a hangulat a játékosok és a kapitány között.Ribéry mostanáig 81 alkalommal szerepelt és 16 gólt szerzett a francia nemzeti csapatban. Őt és 17 további társát szerda estére várják a clairfontaine-i edzőközpontba, ahol velük jelentősen megnő a létszám az első közös vacsora alkalmával. A 27 fős kerethez a szombati BL-döntő után a Real Madrid két játékosa, Karim Benzema és Raphaël Varane csatlakozik majd.
Legfrissebb hírek

Zinédine Zidane a francia válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.07.28. 11:14

„A világbajnokság véget ért, azonban a történet folytatódik” – Mbappé nyílt levélben mondott köszönetet

Francia labdarúgás
2026.07.27. 13:49

Műtét nem lesz, de Saliba hosszú ideig nem játszhat

Angol labdarúgás
2026.07.22. 14:47

Félelem és reszketés az Aztékban; argentin feltámadások – a világbajnokság 5+1 legjobb meccse

Foci vb 2026
2026.07.21. 15:47

Zidane kapitányi megbízásának bejelentésére vár egész Franciaország

Francia labdarúgás
2026.07.21. 11:45

Az angol sajtó a bronzérem után is nekiment Tuchelnek – nem ezért hozták

Foci vb 2026
2026.07.19. 12:08

Videó: tekintse meg a 10 gólos francia–angol bronzmeccs összefoglalóját!

Foci vb 2026
2026.07.19. 07:35

A francia és az angol játékosok együtt imádkoztak a lefújás után

Foci vb 2026
2026.07.19. 03:36