Vb 2014: Neymar vállalta, kétgólos brazil siker Szöulban

Vágólapra másolva!
2013.10.12. 14:57
null
A brazil válogatott kétgólos sikert aratott Dél-Koreában (Fotó: Action Images)
Nemzetközi felkészülési mérkőzésen a 2014-es labdarúgó-világbajnokság házigazdája, Brazília idegenben 2–0-ra legyőzte Dél-Koreát. A vendégeknél a csípősérüléssel bajlódó Barcelona-sztár, Neymar pályára tudott lépni, sőt az első félidő hajrájában ő szerezte meg csapata vezető gólját.

Mindkét válogatottnak biztos már a helye a 2014-es viadalon, miután Dél-Korea az ázsiai kvalifikációs végjáték A-csoportjának második helyén végzett.

Az ötszörös világbajnok az első negyedóra végén egy csodálatos összjáték végén előnyhöz juthatott volna, de Jo és Oscar akciója végén Dzsung Szung Rjong menteni tudott Hulk elől.

Az első félidő derekához érve Oscar 23 méteres lövése szállt el a kapu felett, majd bő félórányi játék után a házigazda is veszélyeztetett: Marcelo hibája után Kim Bo Kjung 18 méteres lövését Jefferson azonban védte.

A játékrész hajrájában aztán megszerezte a vezetést Brazília, a sérüléssel bajlódó Neymar 24 méteres, kapu jobb oldalába tartó szabadrúgásához csak hozzáérni tudott a dél-koreai kapus (0–1).

A 45. percben még David Luiz próbálkozott a Barcelona-sztár újabb szabadrúgása után, de kevéssel kaput tévesztett, így a szünetre egygólos brazil előnnyel vonultak a csapatok.

A második játékrész elején azonban gyorsan megduplázta előnyét a vendégcsapat, Paulinho nagyszerű passza után Oscar lépett ki, a kapus mellett is elvitte, majd az üres hálóba lőtt (0–2), majd egy óra játék után Luiz Gustavo fejesét blokkolták a hazaiak.


A dél-koreaiak még egy Li Csung Jong-fejessel próbálkoztak, szépíteni azonban már nem tudtak, így a brazilok végül 2–0-ra nyertek.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DÉL-KOREA–BRAZÍLIA 0–2 (0–1)

Szöul, Világbajnoki Stadion.
Dél-Korea: Dzsung Szung Rjong – Li Jong, Kim Jung Gvon, Hong Dzsong Ho, Kim Dzsin Szu – Li Csung Jong (Jun Il Lok, 86.), Ki Szung Jong, Han Kuk Jung, Kim Bo Kjung (Ko Jo Han, 78.)– Ku Dzsa Csol (Szon Hung Min, 65.) – Dzsi Dong Von (Li Kun Ho, 52.)
Brazília: Jefferson – Dani Alves, Dante, David Luiz, Marcelo (Maxwell, 82.) – Paulinho (Hernanes, 68.), Luiz Gustavo (Lucas Leiva, 69.) – Oscar (Bernard, 79.) – Hulk (Ramires, a szünetben), Jo, Neymar.
Gólszerző: Neymar (44.), Oscar (49.)

Legfrissebb hírek

Kezet rázhat magával – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 06:36

Nyolcvanéves lett Roberto Rivellino, a brazil aranykor lelke

Népsport
2026.01.01. 12:32

Fél évvel a világbajnokság előtt eldőlt Neymar jövője

Minden más foci
2026.01.01. 08:53

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
2025.12.23. 08:13

Neymarra újabb térdműtét vár, de szeretne ott lenni a vb-n

Minden más foci
2025.12.08. 10:19

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Neymar sérülése súlyosabb a vártnál, az idényben már nem játszik

Minden más foci
2025.11.26. 10:15
Ezek is érdekelhetik