Vb 2014: a ranglista alapján emelik ki az első kalaposakat

2013.10.04. 19:05
null
Jelen állás szerint a belgák első kalaposak lennének a vb-n (Fotó: Action Images)
A házigazda brazil mellett az októberi világranglista legjobb hét, vb-részvételt kiharcolt válogatottja lesz kiemelt a 2014-es labdarúgó-világbajnokság csoportsorsolásán.

 

A nemzetközi szövetség (FIFA) eredetileg azt tervezte, hogy közvetlenül a Salvador de Bahiában december 6-án sorra kerülő sorsolás előtt dönt a kiemelési szisztémáról, de végül a végrehajtó bizottság már a pénteki ülésén határozott a kérdésben.

A másik három kalap összetételét földrajzi és sportszakmai alapon határozzák majd meg.

Jelenleg Spanyolország, Argentína, Németország, Olaszország, Kolumbia, Belgium és Uruguay áll az első hét helyen, Brazília a nyolcadik. Az érintett válogatottak közül az argentin és az olasz már biztosította helyét a vb-n, míg a kolumbiai és a belga szinte biztosan fogja a soron következő két fordulóban, de a német helyzete is felettébb kedvező, továbbá a címvédő spanyol is lépéselőnyben van francia riválisával szemben. Egyedüliként Uruguay nem áll jól a kvalifikációs sorozatban, jelenleg ugyanis csak a pótselejtezőt érő ötödik helyen áll Dél-Amerikában.

A következő világranglistát október 17-én adja ki a FIFA.

Legfrissebb hírek

Egy kapus és három gólszerző – a hétfői meccsek legjobbjai

Foci vb 2026
2026.06.30. 11:57

Csillag születik: így köszönti a FIFA a 39 éves Lionel Messit – videó

Foci vb 2026
2026.06.24. 13:49

Az UEFA nem tervezi átvenni az ivószüneteket

Minden más foci
2026.06.21. 17:44

Vb-történelem: Joe Cole akkora gólt lőtt, mint talán soha máskor

Minden más foci
2026.06.20. 14:53

Luis Suárez visszatért és legyilkolta Angliát – vb-videók

Minden más foci
2026.06.19. 14:15

Panaszt nyújt be Irán a FIFA-nál a vb-n őket érő igazságtalanságok miatt

Foci vb 2026
2026.06.19. 11:39

Messi az élen, Ronaldo a fasorban sincs a FIFA játékosrangsorában

Foci vb 2026
2026.06.18. 18:56

Így fest a konföderációk tabellája az első forduló után

Foci vb 2026
2026.06.18. 10:13
Ezek is érdekelhetik