Vb 2014: éjféli érkezés és műfű vár a németekre Asztanában

2013.03.19. 15:18
A hosszú utazással, a kései érkezéssel, az ötórás eltolódással, valamint a műfűvel is meg kell küzdenie a német labdarúgó-válogatottnak, amely a pénteki vb-selejtezőjén Kazahsztánnal játszik Asztanában. A felek postafordultával tudják le a visszavágót: kedden Nürnbergben ismét megmérkőznek. A C-csoportban veretlenül élen álló németek hat ponttal terveznek az eddigi négy meccsükön egy pontot szerző kazahok ellen.

A németek nem izgulják túl a pénteki találkozót, arra csak csütörtökön indulnak el, a várható érkezésük pedig helyi idő szerint éjfélkor lesz. Mire ágyba kerülnek, addig eltelik legalább még két óra...

„Ha lesz függöny a hotelben, ez nem lesz gond" – utalt lazán a délelőttbe csúszó alvásra Per Mertesacker.

Lukas Podolski kisebb boka-, míg Bastian Schweinsteiger izomsérüléssel bajlódik, de a délutáni edzésen már a társakkal együtt teljes értékű munkát tudnak végezni.

Mats Hummels és Holger Badstuber viszont sérülés miatt nem tagja most a keretnek, így bizonyítási lehetőséghez juttatva az Arsenal légiósát, Mertesackert, aki az Eb-n csak a tartalékok közé tartozott.

„Nem volt könnyű cserének lennem, de most szeretném megmutatni, hogy helyem van a kezdőben" – fogadkozott Mertesacker, akit kifejezetten felbosszantottak azok a találgatások, amelyek arról szóltak, hogy elhagyja az Arsenalt és visszatér a Bundesligába.

„Gyors, tempós futballt kell bemutatnunk" – szakmázott egy kicsit Mario Götze, aki az is elárulta, felnőttként még nem játszott műfüvön tétmeccset, legutóbb erre ifistaként volt alkalma. Bár az nem történt olyan régen, hogy ne emlékezzen rá a 20 éves kiválóság.

A Borussia Dortmund középpályása Mertesackerrel és Hansi Flick edzővel egyetértett abban, hogy a két meccsen hat pontot kell szerezniük. Már csak azért is, mert az esélyeken túl a közelmúlt is erre kötelezi őket: a 2012-es Eb-selejtezők során otthon 4–0-ra, idegenben 3–0-ra verték meg a kazahokat. Flick védekező, egységes, kontrákra építő kazah együttest várt már a pénteki találkozón is.

Legfrissebb hírek

A Bayern München vezérigazgatója szerint Jürgen Kloppnak nagy célokat kell kitűznie

Német labdarúgás
2026.07.28. 21:12

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18

Jürgen Klopp ingyen, de Lőw Zsolt nélkül érkezhet a német válogatott élére – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.09. 17:53

Ilyet sem látott még a német válogatott kispadja

Foci vb 2026
2026.07.03. 19:29

Nagyot zuhant a német mezek ára

Foci vb 2026
2026.07.01. 18:26

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
2026.06.30. 01:28

Vb 2026: A németek védelmükbe vették Manuel Neuert, a kapus sem hibáztatja magát

Foci vb 2026
2026.06.26. 09:28