A türelem volt a holland siker kulcsa

2010.06.14. 18:22
null
A hollandok joggal örülhetnek: megvan a három pont (Fotó: Reuters)
Bert van Marwijk szövetségi kapitány és Dirk Kuyt, a második gól szerzője is azt emelte ki Dánia 2–0-s legyőzése után, hogy a holland válogatott türelmesen játszott, és a türelem meghozta gyümölcsét három pont formájában. Morten Olsen, a dán kapitány úgy érezte csapata öngólja után, mintha leöntötték volna egy vödör vízzel, míg Joris Mathijsen örömét beárnyékolják a vuvuzelák.

Hollandia nem brillírozott első mérkőzésén, de a támadásban nem sokat mutató, ráadásul a szerencsével is hadilábon álló dán válogatott ellen ezúttal ennyi is elég volt, így az oranje megérdemelten gyűjtötte be a három pontot. Kétgólos győzelmével a holland válogatott sorozatban hetedik világbajnoki rajtján maradt veretlen, így beérte a szintén hetes veretlenségi sorozatban levő Németországot.

VAN BRONCKHORST A 100-ASOK KLUBJÁBAN
 

A holland válogatott csapat-kapitánya, Giovanni van Bronckhorst mérföldkőhöz érkezett a Dánia elleni mérkőzésen: a Feyenoord játékosa 100. alkalommal lépett pályára az oranje mezében. Korábban mindössze három játékos jutott el ilyen magasságba: a csúcstartó Edwin van der Sar (130 mérkőzés), Franck de Boer (112) és Philip Cocu (101). Van Bronckhorst már korábban kijelentette, hogy a torna után lemondja a válogatottbeli szereplést.

 „Az első félidőben a dánok nagyon keményen játszottak, különösen Bendtner, Rommedahl és Kahlenberg – nyilatkozta a mérkőzés után Bert van Marwijk, a hollandok szövetségi kapitánya. – Az első félidő vége volt kritikus számunkra, de türelmesen játszottunk, ez meg is hozta az eredményt. Az pedig nagyszerű, hogy a második félidő elején megszereztük a vezetést.”

Az első holland gól nemcsak a narancsmezesek érdeme volt (a 46. percben Robin van Persie bal oldali beadása után Simon Poulsen ráfejelte a labdát Daniel Aggerre, ami a Liverpool védőjéről pattant be a kapuba), de a második találatot már holland, név szerint Dirk Kuyt szerezte. A Liverpool támadója két év után talált be ismét Hollandián kívül válogatott találkozón.

„Az első mérkőzés mindig nagyon nehéz – értékelt a gólszerző. – Az első félidőben nem nyújtottuk a legjobb játékunkat, de a másodikban már jól futballoztunk. Türelmesek voltunk, nem is maradt el a jutalmunk. Természetesen boldog vagyok, hogy döntő részt vállaltam a sikerből, de a következő mérkőzésen már másé lehet ez a szerep.”

Ami a dánokat illeti: vb-történetük során először nem tudtak betalálni csoportmeccsen, viszont korábban sosem szereztek öngólt – erről a „dicsőségről” szívesen lemondtak volna. „Úgy éreztem magam, mintha egy vödör vízzel öntöttek volna le. Simon Poulsen az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta a meccsen, és elég volt egy szerencsétlen mozdulat a hollandok góljához, de ilyen a futball” – védte meg hibázó játékosát Morten Olsen.

ÉRTÉKELJE A JÁTÉKOSOK TELJESÍTMÉNYÉT!
Ön szerint hogyan játszottak az egyes futballisták a labdarúgó-világbajnokság E-csoportjának első mérkőzésén, a Hollandia-Dánia találkozón? Osztályozza a játékosok teljesítményét!

„Bendtner még nem teljesen egészséges, nem tudott egy óránál többet játszani. Még van két csoportmeccsünk, már azokra kell koncentrálnunk” – adta ki a jelszót a dánok szövetségi kapitánya.

Az elégedetlenkedő vesztesek mellé csatlakozott a győztes holland csapat egyik tagja, Joris Mathijsen is – igaz, ő nem az eredmény miatt volt csalódott, hanem beállt a vuvuzelát kritizálók népes táborába. „Minden igaz, amit korábban mondtak a vuvuzeláról. Biztos vagyok benne, hogy minden játékos és sok szurkoló is támogatná a betiltását. A FIFA-nak muszáj valamit tennie ez ügyben. Ebben a zajban lehetetlen kommunikálni a pályán” – dohogott a Hamburg védője.

HOLLANDIA–DÁNIA 2–0
 

 

 
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
20 órája

A 48 csapatos vb igazságtalansága: Európának 20-21 hely járna!

Foci vb 2026
2026.08.02. 09:20

Globális kudarc lett Infantino tervéből – nemzetközi sajtóvisszhang

Foci vb 2026
2026.08.01. 17:40

Gianni Infantino meghátrált, nem árusítják ki a világbajnokságot

Minden más foci
2026.08.01. 09:09

Nem tetszik neki az elnök terve, azonnali hatállyal lemondott Infantino főtanácsadója

Minden más foci
2026.07.31. 13:21

„A FIFA nem folytathatja tovább sportágunk felhasználását a saját és barátai meggazdagodása érdekében” – újabb közleményt adott ki az UEFA

Foci vb 2026
2026.07.29. 16:51

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Felejthetetlen torna – vb-pillanatok az örökkévalóságnak?

Képes Sport
2026.07.23. 16:07