Magyar szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt büntette meg az MLSZ-t az UEFA

R. P.R. P.
2024.07.24. 20:33
Fotó: Nemzeti Sport
A Magyar Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján közleményben hozta nyilvánosságra, hogy az UEFA – az Európa-bajnokságon tapasztalt rasszista megnyilvánulások miatt – megbüntette a magyar szövetséget.

 

Azt már korábban tudni lehetett, hogy a magyar szurkolók sportszerűtlen viselkedése miatt mintegy 38 millió Ft-nak megfelelő pénzbüntetést szabott ki. Egyidejűleg az UEFA arról is értesítette az MLSZ-t, hogy magyar szurkolók által elkövetett rasszista megnyilvánulások miatt is eljárást indított a magyar szövetséggel szemben.

„A mai napon megérkezett az UEFA Fegyelmi Bizottságának határozata a rasszista vétség tárgyában. A testület a lefolytatott fegyelmi eljárás során bizonyítottnak ítélte meg, hogy a Németország és a Skócia elleni mérkőzésen a magyar szurkolók egy része sportszerűtlen magatartást tanúsított, amikor több alkalommal is „cigányozott”. A rasszista megnyilvánulások szankciójaként az UEFA a magyar válogatott soron következő idegenbeli mérkőzésén nem engedélyezi a magyar szurkolóknak történő jegyértékesítést, azonban a büntetés végrehajtását kétéves próbaidőre felfüggeszti. Ezen kívül a határozat a magyar szövetséget 12 millió forintnak megfelelő pénzbüntetés megfizetésére kötelezi”írta az MLSZ a közleményében.

 

Legfrissebb hírek

Az UEFA átalakítja a Nemzetek Ligáját és az Eb-, vb-selejtezők rendszerét is

Minden más foci
2026.05.20. 19:42

Németh Krisztián veszi át Bogdán Ádám helyét az MLSZ-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 14:30

MLSZ: Az Újpest és az FTC is szektorbezárást kapott

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 23:29

MLSZ: hétfőtől kaphatók a jegyek a finnek elleni felkészülési mérkőzésre

Magyar válogatott
2026.05.08. 16:40

A Zalaegerszeg NB I-es mérkőzések és kupameccs miatt is büntetést kapott

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 13:08

A vb-n is érvényes lesz Gianluca Prestianni eltiltása

Foci vb 2026
2026.05.06. 16:21

A Miniszterelnökség nem árul el részleteket Mariano Gómez honosításának körülményeiről

Labdarúgó NB I
2026.05.05. 20:11

Hosszabb időt tölthet együtt a szokottnál bővebb fociválogatott keret a júniusi mérkőzések előtt

Magyar válogatott
2026.05.05. 12:17
Ezek is érdekelhetik