Eb 2024: Spanyolország a „címvédőölő”

S. B.S. B.
2024.06.21. 12:57
A spanyolok ismét legyőzték a címvédőt (Fotó: Getty Images)
Spanyolország negyedik alkalommal találkozott az Európa-bajnoki cím aktuális védőjével és megint nyert.

A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) pénteki összefoglalójában a spanyol-olasz (1–0) Eb-meccs kapcsán felidézte, hogy a spanyolok 1964-ben a szovjeteket 2:1-re, 1984-ben a németeket 1–0-ra, 2008-ban a görögöket 2–1-re verték meg a kontinensviadalon.

A játéknap érdekességeit csokorba gyűjtve az IFFHS kiemelte, hogy a spanyol az a csapat, amelynek riválisai a vele vívott Eb-meccseken a legtöbb öngólt szerezték, szám szerint négyet, ebből hármat a 2021-es Európa-bajnokságon. Figyelemre méltó, hogy a csütörtöki összecsapáson az olasz együttes mindössze négy lövéssel próbálkozott, a legkevesebbel az eddigi összes Eb-mérkőzését tekintve.

Spanyolország második győzelmét aratva kvartettjében már a második játéknapon bebiztosította a csoportelsőséget, Eb-históriájában második alkalommal. Az első ilyen 2008-ban volt, amikor végül Európa-bajnok lett.

A dán–angol meccsre (1–1) kitérve az elemzésben hangsúlyozzák, hogy Anglia az utóbbi 19 Eb-meccséből csak egyet veszített el, jelesül Izlandtól kapott ki 2016-ban 2–1-re. A szigetországiak gólját szerző Harry Kane – Michael Owen és Wayne Rooney után – a harmadik olyan angol játékos lett, aki eredményes tudott lenni négy nagy tornán is (a 2018-as és 2022-es világbajnokságon, s az utóbbi két Eb-n). Európa-bajnokságon immár öt gólnál tart, beérve Rooney-t, és már csak a hét találatig jutó Alan Shearer előzi meg. Ugyanakkor a fő tornákat tekintve már 13 gólnál jár, amivel első az angoloknál. Kane-nek a csütörtöki volt – a válogatottban és klubcsapatában együttesen számított – 54. meccsén az 50. gólja ebben az idényben. Személyes rekordja, amelyet még a németországi Eb-n elérhet, 52 gól, ennyit a 2017–2018-as idényben termelt.
 

 

Legfrissebb hírek

Nemcsak kezelt, kacsintott is: így üdvözölte a spanyol királyt Pau Cubarsí – fotó

Foci vb 2026
2026.06.27. 17:50

A spanyolok két játékosukat is elveszíthetik a vb hátralévő időszakára

Foci vb 2026
2026.06.27. 16:26

Yamal és Oyarzabal 24 perc alatt lerendezte Szaúd-Arábiát, könnyedén nyertek a spanyolok

Foci vb 2026
2026.06.21. 20:10

Jürgen Klopp: Vozinha egy egész nemzetet fosztott meg az ünnepléstől

Foci vb 2026
2026.06.16. 18:25

A fiatal Lamine Yamal a kiszámíthatatlanságot és a ragyogást hozza el a tornára

Foci vb 2026
2026.06.12. 14:45

Felépülhet a spanyolok nyitó meccsére Lamine Yamal

Foci vb 2026
2026.06.08. 09:25

Vb 2026: a spanyolok kapitánya szerint Yamal már az első csoportmeccsükre egészséges lesz

Foci vb 2026
2026.06.03. 19:24

Nyolc barcelonaival, Real Madrid-játékos nélkül – íme, a 26 fős spanyol vb-keret

Foci vb 2026
2026.05.25. 12:43
Ezek is érdekelhetik