A németek számítottak arra, hogy türelemjáték lesz megtalálni a rést a magyar védekezésen

K. Zs.K. Zs.
2024.06.19. 21:03
Jonathan Tah és Ádám Martin fejpárbaja (Fotó: Szabó Miklós)

„Számítottunk rá, hogy küzdelmes mérkőzésben lesz részünk – értékelt Jonathan Tah, a németek középső védője a Németország–Magyarország (2–0) Eb-csoportmeccs utáni vegyes zónában. – Remek játékosokat vonultatott fel az ellenfél is, néhányszor sikerült zavarba hoznia minket, de kezelni tudtuk ezeket a szituációkat. Nagyon masszív volt a középpályássoruk, időbe telt, hogy megtaláljuk és bejátsszuk a szabad területeket. Szerencsére kellően türelmesek voltunk.”

Szóba került, hogy amíg az első félidő hajrájában nagyon jól játszott a német csapat, uralta a játékot, addig a szünet utáni húsz percben valamelyest visszaesett.

„Rendszerint minden mérkőzésen hullámzó a játék, az a legfontosabb, hogy amikor gyengébben megy, akkor is egymást segítve futballozzunk. Összefogással minden nehézség leküzdésére nagyobb az esély.”

Mint ismert, a német válogatott a második győzelme révén – elsőként a mezőnyben – bejutott a nyolcaddöntőbe.

„Továbbjutottunk, de ez nem jelenti azt, hogy ne akarnánk megnyerni a Svájc elleni mérkőzést is. Győzni akarunk minden meccsünkön.” 

 

Legfrissebb hírek

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
8 órája

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
22 órája

A címvédő Lengyelország az elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.22. 19:49

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

Undav kimarad a német válogatott Nemzetek Ligája-keretéből

Német labdarúgás
2026.09.16. 10:31

Női kosárlabda-vb: kiütötték a házigazdát, bronzérmesek a spanyolok

Kosárlabda
2026.09.13. 19:01

Egyesült Államok–Franciaország döntő lesz a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.12. 22:00

Elképesztő pontrekordot hozott az olasz–német férfi röplabdamérkőzés – videó

Röplabda
2026.08.27. 17:58