Az MLSZ, az UEFA és a német hatóságok együttműködnek a futball Eb-n

2024.04.23. 09:07
Alapvetően a helyi, szövetségi rendőrség felelős a szurkolók biztonságáért (Fotó: AFP)
A terrorfenyegetettség talán nagyobb, mint valaha, de Németországban a rendőrök és a terrorelhárítók ennek jegyében készülnek a nyári tornára, a magyar csapat mellé a helyi hatóságokon kívül az MLSZ és az UEFA is ad biztonsági felügyeletet.

 

Egyébként is magas fokú terrorveszéllyel számoltak a rendező németek a labdarúgó Európa-bajnokság egy hónapja (június 14. – július 14.) idejére, de immár új veszélyforrásként megjelent az Iszlám Állam Horászán (ISIS-K) terrorszervezet – amely megszervezte néhány hete a több mint 140 halálos áldozattal járó Moszkva melletti, krasznogorszki terrortámadást – is Európában. Sajtóinformációk szerint a szövetségi köztársaság történetében az egyik legnagyobb biztonsági akcióra készülnek az Eb alatt.

A Bild nemrégiben megjelent cikke szerint a német állambiztonsági hatóságok kész tényként kezelik, hogy radikális iszlamisták merényleteket terveznek a torna idején, a német bulvárlapnak megszólaló, neve elhallgatását kérő állambiztonsági tiszt pedig arra figyelmeztet: fennáll a veszélye, hogy dróntámadások is érik a stadionokban összegyűlő tömeget, ezért a GdP szövetségi rendőrszakszervezet azt követeli, hogy átfogó, országos repülési tilalmat vezessenek be a drónokra Németország-szerte az Európa-bajnokság előtt, alatt és rövid ideig utána is.

Német sajtóértesülések szerint nemrégiben egy titkosított, határokon átnyúló biztonsági gyakorlatot tartottak Felső-Pfalzban és Frankföldön, Bajorországban pedig nyolcszáz katona gyakorolta a vegyi, biológiai, radiológiai vagy nukleáris fegyverekkel, késekkel és nehézfegyverekkel történő támadások utáni védekezést, valamint a túszmentő gyakorlatokat. A BND német hírszerző szolgálat pedig – a jogszabályi keretek között – igyekszik behatolni a kommunikációs struktúrákba, hogy az interneten, a különféle chatprogramokban és mobiltelefonos kapcsolatokban felmérje a lehetséges kockázatokat.

Lapunk megkeresésére Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szóvivője közölte, hogy a magyar csapat és a helyszínre utazó szurkolók a létező legnagyobb biztonságban lesznek Németországban. „Ebben a témában is folyamatosan egyeztetünk az Európai Labdarúgó-szövetséggel (UEFA) és a német hatóságokkal – mondta a Nemzeti Sportnak a szóvivő. – Az UEFA és az MLSZ is ad a csapat mellé állandó biztonsági felügyeletet, és a helyi biztonsági részleg is feladatot vállal ebben, szoros biztonsági őrizet alatt áll majd a csapat a szállásán, az edzéseken, az utazásokon és a sajtótájékoztatókon is.”

A szurkolók biztonsága kapcsán úgy fogalmazott Sipos Jenő: „Alapvetően a helyi, szövetségi rendőrség a felelős a szurkolók biztonságáért. Az UEFA minden résztvevő csapat szurkolótáborának tíz–tíz ezer belépőjegyet biztosít, de a hatóságok számolnak azzal, hogy ennek a többszöröse lehet ott egy-egy meccsnapon a mérkőzésnek helyet adó városban. A magyar drukkerek szeretnek közösen vonulni a találkozó előtti órákban, a német rendőrség kérésére magyar rendőrök is segítik majd a munkájukat ezeken a napokon, tehát az ORFK is tud a vonulásokról és készül rá. A külképviseletek, konzulátusok segítségére is lehet számítani. Szeretnénk mindenkit teljes biztonságban tudni, és ehhez megadni minden információt előzetesen és majd a helyszíneken is. Folyamatosan jelentkezünk majd Németországban is az aktuális információkkal, és ha ne adj’ Isten, a helyzet úgy hozza, akkor az ad hoc tudnivalókkal is.”

Egyéb egyéni
2024.04.23. 09:05

Címlapsztori: biztonsági kockázat, a párizsi olimpia is célpont lehet

A francia szervezők mindent megtesznek, hogy a játékokon tényleg csak a sport legyen a főszereplő, de nincs könnyű dolguk.

 

 

Legfrissebb hírek

Bernd Schuster szerint a németek nem jutnak túl messzire

Foci vb 2026
2026.06.11. 13:14

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

Vági Márton: Az MLSZ gazdálkodása biztos lábakon áll

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 08:33

Norvégia az élmezőnyben, a címvédő Argentína csak 8. – a világbajnokság tíz legértékesebb kerete

Foci vb 2026
2026.06.08. 21:36

Továbbra sem vehetnek részt az európai kupákban az orosz labdarúgócsapatok

Minden más foci
2026.06.07. 11:38

Gól és gólpassz Havertztől, a németek legyőzték a társházigazda amerikaiakat

Foci vb 2026
2026.06.06. 22:37

„Egységet, jogot, szabadságot!” és „Üdvözlégy, ó, Haza”! – a vb E-csoportjának himnuszai

Foci vb 2026
2026.06.06. 18:55

A németek többsége nem hisz a válogatott vb-győzelmében

Foci vb 2026
2026.06.05. 11:51
Ezek is érdekelhetik