Eb 2024: Neuer az első számú kapus – Julian Nagelsmann

2024.03.22. 17:44
Nagelsmann közölte, Neuer lesz a kezdő a nyári Eb-n (Fotó: Getty Images)
Julian Nagelsmann szövetségi kapitány szerint a jelenleg sérült Manuel Neuer lesz a magyarokkal azonos csoportban szereplő németek első számú kapusa nyáron a hazai rendezésű Európa-bajnokságon.

 

A 37 éves világbajnok combjában kisebb izomszakadás keletkezett, ezért szerdán elhagyta a csapat edzőtáborát, és nem játszhat a franciák elleni szombati lyoni, valamint három nappal később, a hollandok elleni frankfurti barátságos mérkőzésén. Az első diagnózis szerint várhatóan két hétig lesz harcképtelen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében is érdekelt Bayern München alapembere.

Neuer kiválása miatt Marc-Andre ter Stegen véd a két felkészülési találkozón, de Nagelsmann közölte, hogy a Barcelona kapusa csak átmeneti megoldás lesz.

„Manuel csak kisebb sérülést szenvedett, nem nyolc hónapra dőlt ki. Szerencsére két világklasszis kapusunk van, és most Marc jut lehetőséghez” – jelentette ki a szakvezető.

A németországi Eb-n a magyarok és a németek június 19-én találkoznak Stuttgartban. A csoportban érdekelt még a skót és a svájci együttes is.

 

Legfrissebb hírek

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
Tegnap, 11:50

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A Bayern München vezérigazgatója szerint Jürgen Kloppnak nagy célokat kell kitűznie

Német labdarúgás
2026.07.28. 21:12

Az utolsó tangó – búcsúzó vb-sztárok

Képes Sport
2026.07.27. 16:36

Klopp odaszúrt az újságíróknak: „Láttam, miként bántatok Nagelsmann-nal és Tuchellel”

Német labdarúgás
2026.07.25. 09:16

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18

Jürgen Klopp ingyen, de Lőw Zsolt nélkül érkezhet a német válogatott élére – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.09. 17:53