Eb 2024: a német hátvéd szerint nem lesz akkora lelkesedés hazájában, mint a 2006-os vb idején

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2024.03.16. 10:46
Matthias Ginter csapattársai, Sallai Roland és Szalai Attila ellen is játszhat majd az Eb-n (Fotó: Getty Images)
Matthias Ginter, aki a Freiburgban Sallai Roland és Szalai Attila csapattársa, azt mondta, hogy nem vár akkora lelkesedést Németországban a nyári labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán, mint amekkora a 2006-os, szintén hazai rendezésű világbajnokságon volt.

„Nem hiszem, hogy megismétlődhet az az eufória, amit 2006-ban, a nyári mese során átéltünk az óriási szurkolói zónákkal. A társadalmunk túlságosan is megváltozott az elmúlt csaknem húsz évben. És egyébként is, valószínűleg ez olyasmi, amit nem lehet felülmúlni” – nyilatkozott az SC Freiburg védője a Sportbuzzernek.

A 30 éves, 51-szeres német válogatott játékost Julian Nagelsmann szövetségi kapitány nem hívta be a soron következő, franciák és hollandok elleni felkészülési mérkőzésre kijelölt keretébe, de Ginter azt mondta, nem adta fel, hogy ott legyen az Eb-n.

„Nagyszerű érzés és hatalmas megtiszteltetés, ha Németországért játszhatok” – fogalmazott.

A házigazda németek a magyarokkal azonos négyesben szerepelnek a június 14-én kezdődő kontinensviadalon, a két együttes 19-én csap össze egymással Stuttgartban. A csoport másik két tagja Svájc és Skócia. A 24 csapatos torna július 14-ig tart, a csoportokból az első két helyezett, valamint a négy legjobb harmadik jut a 16 közé. A 2006-os világbajnokságon a házigazda németek bronzérmet szereztek. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik