Eb 2024: hozta a kötelezőt Kazahsztán San Marino ellen, simán nyertek a finnek

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.11.17. 20:10
null
Kazahsztán nyert San Marino ellen (Fotó: Getty Images)
Kazahsztán hazai pályán 3–1-re legyőzte San Marinót a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének H-csoportjában.

 

KAZAHSZTÁN–SAN MARINO

A hazai Kazahsztán jól kezdte a mérkőzést, többször is Elia Benedettininek kellett védést bemutatnia. A 19. percben azonban már ő is tehetetlen volt, Iszlam Csesznokov a léc alá vágta a kipattanó labdát. Csesznokovnak a második félidőben a duplázás is összejött. Szergej Malij ívelte előre a labdát, ő átvette, majd a jobb alsó sarokba talált.

Az utolsó harminc perc elején ráijesztett a hazaiakra a vendégcsapat. Manuel Battistini fejese még a kapufát találta el, de Simone Franciosi már pontosabb volt. San Marino tehát Dánia után Kazahsztánnak is betalált. Az egyenlítés már nem jött össze, Abat Aimbetov tizenegyesével pedig eldőlt a találkozó és a három pont sorsa. Kazahsztán győzelmével továbbra is életeben tartotta reményét az egyenes ági kijutásra. 3–1

FINNORSZÁG–ÉSZAK-ÍRORSZÁG

Mindkét oldalon akadtak lehetőségek az első félidőben, gólt azonban csak a hazai Finnország szerzett. Nikolai Alhót rúgták meg a tizenhatoson belül, így – pár perces videobírózás után – tizenegyest végezhetett el Finnország. Joel Pohjanpalo nem adott esélyt Conor Hazardnak, és a kapu bal alsó sarkába lőtt.

A második félidőben Dániel Hakans kezdte meg a gólgyártást. A tizenhatoson kívülről eleresztett lövése a kapufa segítségével pattant a kapuba a 48. percben. Ugyan George Saville és Daniel Ballard révén volt helyzet Észak-Írország előtt is, de gólokat megint Finnország szerzett.

Teemu Puki a jobb felsőbe találva megszerezte a hazaiak harmadik gólját, majd Robin Lodot ugratta ki, aki beállította a 4–0-s végeredményt.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
9. FORDULÓ
H-CSOPORT
Kazahsztán–San Marino 3–1
(1–0)
Asztana. G:
Csesznokov (19., 51.), Aimbetov (90+2. – 11-esből), ill. Franciosi (60.)
Finnország–Észak-Írország 4–0
(1–0)
Helsinki. G:
Pohjanpalo (40. – 11-esből), Hakans (48.), Pukki (74.), Lod (88.)
KÉSŐBB
20.45:Dánia–Szlovénia

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 8 6 1 1 17–7 +10 19
2. Szlovénia 8 6 1 1 17–6 +11 19
3. Kazahsztán 9 6 3 15–10 +5 18
4. Finnország 9 5 4 16–9 +7 15
5. Észak-Írország 9 2 7 7–13 –6 6
6. San Marino 9 9 2–29 –27 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik