Videó: tíz év, nyolc gól és három magyar győzelem Spanyolországban

Vágólapra másolva!
2021.05.17. 09:11
null
Garaba Imre meghatározó játékosa volt az 1980-as évek magyar válogatottjának (Fotó: AFP, archív)
Már egy hónap sincs hátra és június 15-én 18 órától a Puskás Arénában a címvédő Portugália ellen mutatkozóik be az Európa-bajnokságon a magyar labdarúgó-válogatott. A Nemzeti Sport Online-on tovább hangolódunk az év legnagyobb futballeseményére és közben emlékezetes magyar meccseket és győzelmeket is felidézünk. „Amikor” sorozatunkban ezúttal arra emlékezünk vissza, hogy 1981 és 1991 között Garaba Imréék háromszor nyertek Spanyolországban, a három meccsen nyolc gólt szereztek.

Az eddigi Eb-aranyérmesek közül a spanyolok az egyetlenek, akiket tíz éven belül háromszor is le tudott győzni a magyar válogatott – ráadásul nyolc gólt szerezve, mind a háromszor idegenben.

Puskás Ferenc és Kubala László hírnevének – utóbbi spanyol szövetségi kapitány is volt – , valamint az ugyancsak odakint élő kitűnő menedzsernek, Östreicher Emil köszönhetően a hetvenes és nyolcvanas években a magyar válogatott többször is meghívást kapott, hogy felkészülési – akkoriban barátságosnak hívott – mérkőzést játsszon Spanyolországban.

A mieink szívesen elfogadták az invitálást, de nem mindig voltak „udvarias” vendégek.1981 tavaszán a vb-selejtezőkre készülő válogatott Valenciában lépett fel az éppen soron következő világbajnokág házigazdái, a spanyolok ellen. A Mészöly Kálmán irányította csapat sokakat meglepve parádés játékkal kirukkolva simán, 3–0-ra verte meg ellenfelét, és ettől a győzelemtől akkora lendületet kapott, hogy többek között az angolokat is megelőzve csoportgyőztesként biztosította helyét az 1982-es világbajnokságon.



Három évvel később, 1984-ben már Mezey György volt a szövetségi kapitány, ám a válogatott a téli hónapokban továbbra is szívesen edzőtáborozott a kellemes éghajlatú dél-európai országban. És ha már ott járt, ismét kiállt egy mérkőzésre az ibériaiak ellen. A jól megszervezett magyar védelemnek ezt a cádizi 90 percet is sikerült kapott gól nélkül lehoznia, a győztes találatról pedig ezúttal Garaba Imre, no meg az ellenfél kapusa, Francisco Buyo gondoskodott. Bár a győzelem mértéke ezúttal minimális volt (1–0), ám a siker értékét növeli, hogy az a spanyol csapat szűk félév múlva ezüstérmet nyert a franciaországi Európa-bajnokságon!



Mészöly Kálmán a második kapitányi időszakát töltötte a válogatott élén, amikor megfiatalított együttesével, 1991 márciusában ismét az Ibériai-félszigetre látogatott. A spanyolok közvetlenül előtte idegenben győzték le az angolokat. Ez azonban egy cseppet sem vette el a magyar játékosok önbizalmát, és a jelenleg a Paksot irányító Bognár György vezérletével úgy vágtak négyet a vendéglátóiknak, hogy a meccs vége akár 7–2 is lehetett volna, ide. A már rutinos Kiprich József, valamint a fiatal Lőrincz Emil is duplázni tudott ezen a mérkőzésen. Garaba Imre – egyedüli játékosként – harmadszor is tagja volt a Spanyolországban győztes magyar tizenegynek.

„A magyarok nyilaitól vérzik Hispánia" – harsogott másnap a Nemzeti Sport címlapján.


Nem is apró szépséghiba viszont, hogy az 1981 és 1991 közötti időszak egyetlen spanyolországi tétmeccsén, az 1989 novemberi vb-selejtezőn viszont 4–0-ra kikapott a magyar csapat. Ráadásul a jelzett időszak alatt játszott két hazai meccsből egyet sem nyertek meg a mieink, mindkettő döntetlennel zárult.

Egyébként a 2002-es – a Puskás Ferenc Stadion névadó-avató mérkőzése, amely 1–1-es döntetlennel zárult – találkozó óta eltelt 19 évben egyszer sem választottak ellenfélnek bennünket az időközben Európa-, majd a világ tetejére is feljutott spanyolok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik