CSILLAG PÉTER és DÖMÖTÖR CSABA (fotó) jelenti Rómából 2021.06.14 09:49

Sandro Bonvissuto római író: Az olasz válogatottat sohasem szerettem

A római kulturális élet különös alakja, az esténként pincérként dolgozó író, egyetemi végzettsége szerint filozófus Sandro Bonvissuto mesélt a Tevere partján a szurkolói lét varázsáról, a romantikus futball korszakáról és a szentek szeretetéről.

A római író-filozófus-pincér Eb-mérkőzések helyett inkább Márait olvas (Fotó: Dömötör Csaba)

 

– Ennél fényesebb Európa-bajnoki rajtot nem is kívánhat egy római ember: az olasz válogatott a Stadio Olimpicóban rendezett nyitómérkőzésen 3–0-ra legyőzte Törökország csapatát.
– Nem különösebben érdekel.

Nem is követi az Eb-t?
– Kevéssé. Az olasz válogatottat sohasem szerettem. Tudja, Olaszország furcsa képződmény. Egészen különböző gyökerű, történelmi hátterű vidékek összessége. Tulajdonképpen minden régió egy-egy külön ország, saját nyelvvel, kultúrával, szokásrendszerrel. Elég száz kilométerrel arrébb menned, és teljesen más világot találsz. Róma és Nápoly között a földrajzi távolság alig több mint kétszáz kilométer, mégis szinte összehasonlíthatatlan a két város, ugyanez érvényes mondjuk Rómára és Firenzére is. Észak és dél között hatalmas szakadék tátong, és a történelem nem összeköt, hanem szétválaszt minket. Ezek az ellentétek, különbözőségek a futballviszonyokat is meghatározzák. Én gyerekkorom óta tapasztalom, hogy a saját csapatom, a Roma játékosai nem kapnak megfelelő figyelmet az olasz válogatottban.

Azért akad kivétel: hogy mást ne mondjunk, Francesco Totti egy nemzedék példaképe, az olasz válogatott megkérdőjelezhetetlen csillaga volt.
– Az ő története sem úgy alakult az olasz válogatottnál, ahogyan alakulhatott volna. Kevésbé ismerték el, mint Rómába. Olyan edzők kezében volt a válogatott, akik az északi klubok futballistáit részesítették előnyben, a Juventus játékosait például. Meg hát azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Totti ennek a csapatnak adott mindent, nem pedig annak.

Mit jelent ő a rómaiak szemében?
– Francesco a római kölyök a térről, aki megvalósította mindannyiunk álmát. Egy közülünk. A világon egyedülálló helyzetben vagyunk, nincs még egy klub a földön, amely olyan kapitánnyal büszkélkedhet, amilyen ő volt. Mehetett volna akárhova, hívta a Real Madrid, őt csak a Roma érdekelte.

 

Az öröm nagy zajt csap című regényét futballkönyvként emlegetik, pedig ha alaposabban elmerülünk benne, talán nem is az.
– A futball csak álca, az én trójai falovam. Olyan, mintha arról szólna a történet, miközben ezer más témáról beszél. Legfőképpen arról, hogy mit jelent a főszereplő kisfiúnak felismerni a szeretet érzését. A szeretetet, amelyet azonban nem másik személy, hanem egy futballcsapat iránt kezd táplálni nyolc-kilencévesen. Természetfeletti, ideális szeretet ez, még ha a csapat konkrét, megnevezhető is, hiszen a Roma testesíti meg. Ilyennek kellene lennie a teljes szeretetnek. Csak adni, adni, adni, anélkül, hogy bármit elvárnál a másik féltől. Színlelés és bármiféle hátsó szándék nélkül, még csak nem is feltételezve, hogy valami visszajár. Én úgy nőttem fel, hogy a Roma nagyon ritkán élt meg igazi sikerélményt, ebbe a viszonyba könnyű volt beletanulnom. Talán furcsán hangzik, de a szememben ez a szentek szeretete. Adsz, és kész, nincs tovább. Ha a szerelmeddel vagy, várod, hogy ő is megcsókoljon téged. A csapatod nem fog megcsókolni. Egyedül maradsz, és a lelkedben hordozod a csapatot. A tiszta, teljes szeretetnek nincsen gazdasági vonatkozása, nem kölcsönös adás-vétel az alapja.

Létezik még a futballban ez a fajta romlatlan szeretet?
– Létezik! A gyerekek között, akik még egyszerűek, őszinték. Amikor azt látod, hogy egy srác valamelyik klub mezében focizik a barátaival, valójában az álmának vagy a szemtanúja. Nem érdekli, hogy a futballista, akinek a neve a hátára van írva, nyolcezermilliárd eurót keres, nem érdekli semmi. A szemében a játékos hős. Úgy tekint az illetőre, Mbappéra, Cristiano Ronaldóra vagy Messire, mint egy képzeletbeli, mitikus alakra. Ez a labdarúgás ősi dimenziója, a pénz térhódítása előtti időszaké. Olaszországban a labdarúgást Silvio Berlusconi nagy Milanja változtatta meg, anyagilag új alapokat teremtett, idecsábította a világ legjobb labdarúgóit, és a pénz szívta is őket a Serie A-ba. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján megváltozott minden. Addig a játékosok természetesek, emberközeliek voltak. Az volt a futball utolsó romantikus időszaka. Ha látni akartad élőben csapatod játékosát, odaléptél hozzá az étterembe, kértél egy közös fotót, és ő azt mondta, hogy persze. Manapság ha huszonéves fiam valamit közölni akar, legfeljebb Instagramon üzenhet a játékos oldalán, személyes kapcsolat nincsen.

Futballregénye címlapján a nyolcvanas évek Roma-klasszisa, a brazil Roberto Falcao ugrik a levegőbe.
– Nekem ő volt a példaképem, fiatalságom a bűvöletében telt. Ezerkilencszáznyolcvanban érkezett a Romához, augusztus tizedikén. A fél város kiment a repülőtérre fogadni őt. Nem beszéltünk össze, nem volt semmi megszervezve, de reggel mindannyian ott voltunk, én tízéves gyerekként nyújtogattam a nyakam a tömegben. Képzelheti, milyen döbbenetes meglepetés volt, amikor könyvem megjelenése után egyszer csak csöng a telefonom, és beleszól Falcao. Brazíliából, személyesen. Képtelen voltam elhinni, hogy tényleg vele beszélek, életem legfontosabb alakjával. Mintha valakinek csörögne a telefonja, és beleszólna Zorro.

Fotó: Dömötör Csaba

Mit üzen könyve erről az egyedülálló érzelmi-lelki kötődésről?
– A gyermek őszintén szeret, semmi sem zavarja. Aktív tevékenységről beszélünk, szeretni annyit tesz, mint csinálni valamit. A gyerek később fekszik öt perccel, hogy több ideje legyen arra, amit igazán szeret, és reggel korábban kel, hogy tovább szerethessen. A világ ki van zárva, nem fontos. Ő a szeretet munkása. Úgy érzi, a csapatnak szüksége van rá, a szurkolására, a sáljára, a zászlajára, hogy ott legyen a stadionban. A csapat szentje és a csapat mártírja, aki hiszi, képes lenne meghalni a csapatért. Manapság a futballból mindenki ki akar venni valamit, kereskedni, reklámozni, pénzt szerezni. Ő nem akar semmit, csak adni. Csak annyit kér az apjától, hogy vigye ki a stadionba. A mi nemzedékünk még megengedhette a rendszeres meccsre járást, mert a futball nem a gazdagok kiváltsága volt, hanem a nép, a szegények játéka is. Elég volt néhány líra, és az apa vasárnap elindulhatott fiával a stadionba. Anya megkent gyorsan egy pirítóst indulás előtt, aztán felszálltunk a buszra, és irány az Olimpico. Manapság talán száz euró sem elegendő, ha apa is fia ki szeretne menni a mérkőzésre, beleszámolva jegyet, sört, szendvicset. De a vékony pénztárcájúak, akik valamikor a játék közönségét jelentették, manapság már senkit sem érdekelnek. Vedd meg a mezt nyolcvan euróért, minden idény előtt a legújabbat! Hol van már az idő, amikor a Roma-zászlómat még a nagymamám varrta?

Melyek az első személyes futballemlékei?
– Édesapám meséi arról az időszakról, amikor a Roma nem nyert semmit. De nem is az eredmény számított az ő korosztályának. Szegény, vereséghez szokott generáció volt az. Akkor kezdődött a történetem, amikor a könyv főhősének, kilencéves voltam 1979-ben, a Roma a kiesés ellen küzdött. Abból a szenvedésből született bennem a szeretet.

Futballozott is?
– Csak az udvaron, odahaza, vagy a téren. Én nem a futballt szeretem, hanem a Romát. Ha világbajnoki döntőt vagy Bajnokok Ligája-meccset játszanak, én inkább könyvet olvasok. Viszont megnézem a meccset, ha a Roma ifjúsági vagy női csapata játszik, mert az a Roma.

Most bőven lesz ideje olvasni: hetekig tart még az Európa-bajnokság.
– Elő is vettem újra Márai Sándort, nagyon kedvelem, lenyűgöző pontossággal rajzolja meg a részleteket, finomságokat. De szívesen olvastam a magyarok közül Szabó Magdát és Kertész Imrét is. Ha pedig futballirodalomról van szó, az első kétségkívül Osvaldo Soriano, az argentin író. Csodálatosan adja vissza írásaiban a romantikus, letűnt futballvilág lényegét és szépségét, azzal a melankóliával, szomorúsággal, amely az argentin nép lelkében él. Visszaköszön ebben az Argentínába kivándorolt olaszok szellemisége is, amely bizonyos értelemben pontosabban tükrözi a valamikori Olaszország értékeit, mint a ma itt élők megnyilvánulásai.

Filozófusi diplomával a zsebében egyetért azokkal, akik szerint a futball a mindenkori társadalom tükre?
– Közel áll hozzám a nagyszerű olasz gondolkodó, színész, rendező, Pier Paolo Pasolini megközelítése. Úgy fogalmazott, hogy a futball az utolsó szent jelenség a világban. Nem vallási értelemben, hanem a személyes viszonyulást tekintve. A labdarúgás az ókori görög színház kulturális maradványa: a nézők a stadionban élő tanúi a színpadon kibontakozó drámának, amely aztán esetenként tragédiába vagy komédiába fordul. Pasolininek igaza volt, valóban a futball korunk utolsó megszentelt rituáléja, valami egészen különleges, semmihez sem fogható varázslat. A hepehupás udvaron focizó gyerekek a megmondhatói.

RÁNTOTTÁBÓL NEM LESZ TOJÁS

Sandro Bonvissuto 1970-ben született Rómában, a La gioia fa parecchio rumore (Az öröm nagy zajt csap) a negyedik könyve, tavaly jelent meg. Az alábbiakban a futballregény néhány erős mondatát idézzük.

„Amikor igent mondunk a szeretetre, az a gyermek szívének utolsó felelete. És utána nincs már többé visszafordulás, pedig én is próbáltam ezerféleképpen. Odahaza azt hallottam, a tojásból lehet rántottát csinálni, de a rántottából már nem lehet tojást.”

„»A romanista igazán nyugodtan csak a halála után élhet« – mondogatta nagyapám, és valaki mindig hozzátette: »Talán igazad van.«”

„Szép volt kint énekelni a többiekkel a stadionban, de az is, amikor otthon ültem a szobában egyedül, csendben, körülvéve a saját tárgyaimmal, a poszterekkel, fotókkal. A bajnoki cím mindent megváltoztatott. Gátlás nélkül és bárhol szerethettünk. És nem kellett többé levenni a sálat, ha a normál életbe visszatértünk, büszkén viselhette az autóbuszvezető és a hivatalnok is, aki a minisztériumba ment dolgozni. Hirtelen minden világos lett, mindenre fény derült.”

2021.07.28 07:57:26

Foci Eb 2020 nemzetisport.hu

A futballnyár legemlékezetesebb pillanatait gyűjtötte össze a több mint 200 oldalas keménytáblás könyv.

2021.07.19 08:23:19

Foci Eb 2020 SMAHULYA ÁDÁM

Hiába remek futballista, a válogatottal egyelőre nem tudott maradandót alkotni.

2021.07.18 09:36:00

Foci Eb 2020 S. TÓTH JÁNOS

A kormánybiztos szerint a futball hozzánk is hazatért, de igazán csak nálunk volt otthon.

2021.07.16 18:30:58

Foci Eb 2020 NAGY ZSOLT

A Juventus friss Eb-győztese túlszárnyalta apját, és az olasz futball új szupersztárjává válhat.

2021.07.16 21:34:52

Foci Eb 2020 VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Nehezen találtam meg a kifejezést arra, ami mostanság történik futballügyekben, de aztán beugrott: most már nagyon túlspilázzák! A labdarúgás sohasem volt annyira steril terep, mint amilyennek most szeretnék látni (vagy ami nagyobb baj: amilyenné szeretnék átváltoztatni).