Románia: rasszista botrány Bukarestben, huhogtak a svédek támadójára

T. M.T. M.
2019.11.16. 08:20
null
Rasszista inzultusok érték Alexander Isakot (balról a második) (Fotó: Marca)
Mint arról korábban beszámoltunk, Svédország Románia legyőzésével kijutott a labdarúgó Európa-bajnokságra. A péntek este azonban nem csak az örömről szólt, mivel rasszista inzultusok érték a svédek támadóját, Alexander Isakot Bukarestben.

A svédek 20 éves támadóját, Alexander Isakot 2–0-s vezetésnél a 78. percben cserélték be a Bukarestben megrendezett találkozón, majd rasszista bekiabálások, huhogások kezdtek hangzani a lelátóról. A játékvezető megállította a meccset, bemondták a hangosbemondón, hogy haladéktalanul fejezzék be a rasszista bekiabálásokat a drukkerek. Az összecsapás folytatódott, ám akárhányszor labdához ért Isak, kifütyülték.

A Real Sociedad csatára a mérkőzést követően nyilatkozott az esetről.

„A játékvezető megkérdezte tőlem, hogy hallottam-e valamit. Pár perccel később azt mondta, hogy ő hallott valamit, és megkérdezte, szeretném-e, ha megállítaná a játékot. Azt feleltem, nincs szükség arra, hogy ezt tegye. Elképesztően szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de mit csinálhatnánk?”

A mérkőzés 2–0-s svéd győzelemmel végződött, amivel a vendégek kijutottak a 2020-as Európa-bajnokságra. A svéd ünneplést a végén a szurkolókkal Alexander Isak vezette.

EB 2020, SELEJTEZŐ
9. FORDULÓ
F-CSOPORT

Románia–Svédország 0–2 (M. Berg 18., Quaison 34.)

Legfrissebb hírek

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09

Öttusa Eb: Guzi Blanka döntős Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.06. 12:47

Öttusa Eb: négy magyar továbbjutónál több most sem lehetett

Egyéb egyéni
2026.08.05. 22:43

Öttusa: Felemelő, hogy ismét képviselhetem Magyarországot – Bőhm Csaba

Egyéb egyéni
2026.08.01. 14:56