Óvatosan a bejglivel – a sportdietetikus is kellett az olaszok Eb-győzelméhez

CSEH BENJÁMINCSEH BENJÁMIN
Vágólapra másolva!
2021.12.26. 16:20
Habár a győzelmeket követően még mindig a vezetőedzők és a játékosok aratják le a babérokat, az őket segítő „háttérmunkások”, a szerteágazó feladatokat ellátó szakmai stábok is egyre nagyobb figyelmet kapnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a nyári Európa-bajnokságot megnyerő olasz válogatottnál külön köszönetet mondtak a sportdietetikus Matteo Pincellának, akit az elmúlt idény Serie A-győztese, az Inter is foglalkoztat, és a siker egyik kulcsaként Milánóban is őt jelölték meg.

Teljesen hétköznapi a táplálkozás tudományát hasznosítani a modern futballban, de huszonöt évvel ezelőtt ez korántsem volt így. Arsene Wenger egyike volt azon pioníroknak, akik figyelmet fordítottak a játékosok helyes táplálkozására. A francia szakember salátára és halra cserélte a mérkőzések előtt bevettnek számító sültkrumpli-hamburger kombinációt.

Az első edzők között volt, akik különféle táplálékkiegészítőket és izotóniás italokat javasoltak a futballistáiknak. Wenger úgy gondolta, ha a játékosai nem étkeznek egészségesen, akkor nem lesznek képesek kiemelkedő teljesítményt nyújtani az edzéseken és a meccseken sem.

Mára már a nívós klubok többsége külön sportdietetikust foglalkoztat, akinek feladata, hogy az adott sportághoz és mozgásformához igazodva olyan teljesítménynövelő táplálkozást alakítson ki, amellyel a sportoló úgy képes a produktivitását maximalizálni, hogy közben egészséges marad.

A táplálkozási szakemberek által összeállított étrend amellett, hogy garantálja a versenyzőknek a kellő energiabevitelt (megfelelően elosztva a szénhidrát, a fehérje és a zsír mennyiséget), az ásványi anyagok és vitaminok pótlását is biztosítja.

Nem jellemző, hogy jelentős médiafigyelmet szenteljenek a háttérben serénykedő táplálkozási szakembereknek, az olasz Matteo Pincellával mégis ez történt. Ódákat zengenek róla az olasz válogatottnál és az Internél egyaránt, valamint a tekintélyes olasz sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport több ízben is foglalkozott munkásságával.

Miután Pincella a veronai egyetemen mesterdiplomát szerzett sporttechnika és -tudomány szakon, a rögbi felé vette az irányt: 2004-től 2010-ig a Viadana utánpótláscsapatainál dolgozott vezetőedzőként, emellett ő felelt a játékosok megfelelő állóképességért, amit nemcsak erőnléti edzésekkel, hanem a mérnöki pontossággal kidolgozott étrenddel is igyekezett fejleszteni.

Két évet töltött trénerként és étkezési szakértőként az olasz profi rögbicsapatnál, az Aironinál, majd 2012-ben sportágat váltva, az Antonio Conte által gardírozott Juventus felé vette az irányt. A „zebráknál” a táplálkozási stratégiák kidolgozásának feje lett, feladata az volt – s a mai napig is az –, hogy kicsikarja a játékosokból a lehető legmagasabb sportteljesítményt, amit nemcsak a fizikai felkészültség, hanem az emocionális tényezők is nagyban befolyásolnak.

Egészen 2019-ig az Öreg Hölgy sikereiért fáradozott, ebben az esztendőben azonban újfent összesodorta az élet Contéval – aki 2014-től 2016-ig a squadra azzurránál, 2016-tól 2018-ig a Chelsea-nél kapott munkát –, hogy az Interrel megtörjék az egykori kenyéradójuk hegemóniáját. Utólag kiderült, a 2020–2021-es évadban elérték a kitűzött célt, az Inter tizenegy év után ismét elhódította a scudettót. De milyen szerepe volt ebben Pincellának?

HAGYOMÁNYOS TÉSZTA HELYETT SHIRATAKI

Új dimenzió nyílt meg az Inter előtt a 42 éves dietetikus érkezésével, hiszen korábban csak egy külsős konzulens tanácsaira számíthatott a klub. Együttműködve Antonio Pintus erőnléti edzővel, Pincella alapjaiban változtatta meg a játékosok étrendjét. Kielemezték valamennyi futballista tulajdonságait és szükségleteit, melyek alapján teljes körűen személyre szabott diétát állítottak össze. Olyannyira komolyan veszik az Internél a megfelelő táplálkozást, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett első lezárás óta mindenkinek házhoz szállítják az Eppan étteremben készült ételeket.

Első dolga volt Matteo Pincellának száműzni a hagyományos tésztát a játékosok étlapjairól. Helyette bevezette a konjac (konyak) lisztből készült shirataki tészta fogyasztását, amely gluténmentes, alacsony szénhidráttartalmú, továbbá segíti az éhségérzet elnyomását is. Kötelező az A-, B6- és C-vitaminban, valamint ásványi anyagokban gazdag édesburgonya felhasználása is. A funkcionális étrendnek – amiben rendkívül fontos az alapanyagok minősége – szerves részét képezik a sovány húsok, a rizs, a tojás, a gyümölcsök és a zöldségek. Ha valaki lemond az étteremben összeállított kosztról, házilag is elkészítheti a menüjét, ám a heti ellenőrzéseken mindenkinek meg kell felelnie.

LUKAKU TRANSZFORMÁCIÓJA, A HAWAII PIZZA SZÁMŰZÉSE

Elvitathatatlan szerepe volt a Serie A megnyerésében – 24 gólt és 10 asszisztot termelt az előző kiírásban – és Conte rendszerében a Manchester Unitedtől érkező, akkortájt súlya miatt is kritizált Romelu Lukakunak, akit az olaszok az idei nyári átigazolási időszakban 115 millió euróért értékesítettek a Chelsea-nek.

Amikor a belga csatár megérkezett a milánóiakhoz, rossz étkezési szokásait is magával hozta. Előszeretettel fogyasztott carbonarát vagy épp az Itáliában már önmagában is főbenjáró bűnnek számító hawaii pizzát.

Lukaku egy korábbi interjúban elmondta, megjövetelekor 100 kilót nyomott, ugyanakkor Pincella étrendjének köszönhetően hét kilót leadott. Hangsúlyozta, az étrend nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is sokat segített rajta.

„Miután megérkeztem, készítettek egy analízist a testemről, azóta sok minden megváltozott. A gyorsan megemészthető ételeket kedvelem, hiszen sokat kell futnunk, és erősnek kell lennünk. Rengeteg salátát, halat, csirkemellet és shiratakit eszem, jó hatással vannak rám – mondta Lukaku a Pincellával készített interjúban. Vitaminokat és karnitint szedek, melyektől jól érzem magam. Amióta ezt az életmódot követem, jobban érzem magam a pályán. Úgy érzem, gyorsabb és fogékonyabb vagyok.”

Fotó: AFP
Fotó: AFP

„Szénhidrátok? Szeretem az édesburgonyát és a fekete rizst. Hagyományos tésztát nem igazán eszek. Mentálisan és fizikailag is teljesen más szintre léptem fel itt. A mérkőzések után szénhidrátot tartalmazó ételeket fogyasztok, például megeszek két csomag gnocchit, ami segít regenerálódni.”

Lukaku szerint országonként eltérőek az étkezési szokások. Belgiumban sokféle étel közül választhatnak a játékosok, míg Olaszországban a specifikusan előírt étrendet kell követniük, amit naponta naplóznak. Itáliában rendszeresen felmérik a testsúlyt, az izom- és zsírtömeget. Úgy véli, Angliában nagyobb szabadságot kapnak a futballisták.

Utóbbi állítást némileg cáfolja, hogy az Aston Villa élére idén novemberben kinevezett Steven Gerrard első szigorítása volt, hogy játékosai ketchupot sem fogyaszthatnak.

AZ EB-GYŐZELEM RECEPTJE?

Prioritást élvez az olasz válogatott étrendjében a tökéletes minőségű nyersanyagok felkutatása, csakúgy, mint az eredeti receptek hasznosítása. Az olasz válogatottnál 2016 óta alkalmazott Pincella szerint „először az agyaddal, majd a gyomroddal eszel”.

A dietetikus hangsúlyozza: „A meccsek előtt a fizikai rombolás, majd az újjáépítés zajlik. Ez képezi a fundamentumot. A megfelelő hidratáció mellett rendkívül fontos a szénhidrát optimális használata, mivel amellett, hogy energiát nyerünk belőle, a felépülést is segíti, ameddig képes vizet szállítani a sejtekbe. A játékosoknak a találkozók előtt nem szabad zsírt fogyasztaniuk, és lassan, utána gyorsan felszívódó szénhidrátot kell bevinniük.”

Az olaszok étrendje leginkább zöldségekből, gyümölcsökből és bioélelmiszerekből áll. Magas rosttartalmuk miatt nagyon fontosak a gyomor egészségének. Persze, a pizza sem maradhat el, a dietetikus úgy gondolja, egyszer egy héten hasznos a kalóriadús ételek fogyasztása is, mivel serkenti a hormonokat. Széles a paletta a reggeli tekintetében is, a piros kockás terítőn a proteinos palacsintától kezdve a kukoricás kuszkuszon át a sült zöldségig minden megtalálható.

Pincella a mindenevő felfogás híve: minimális mértékben megengedett a játékosok számára a vörös húsok fogyasztása is, a cukor bevitele pedig elengedhetetlen a mérkőzéseket követően.

Jól sikerült a sportdietetikus megbízatása, hiszen öt évvel a felvétele után Európa-bajnok lett a squadra azzurra, és a sikerben a vezetőség szerint legalább akkora szerepe volt neki, mint az általa segített, sikerekre éhes játékosoknak vagy épp Roberto Mancini szövetségi kapitánynak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik