U21: Szélesi Zoltán szerint a törökök az ukránoknál is erősebbek

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2025.10.13. 19:38
null
Fotó: Kovács Péter
Betli után javított a magyar U21-es válogatott az Európa-bajnoki selejtezőben: a szeptemberi litvániai döntetlent követően az erősebbnek titulált, első kalapos Ukrajna ellen szerzett pontot, fordulatos összecsapáson játszott 3–3-at múlt héten pénteken Muraszombaton. A következő erőpróba a törökök ellen vár Szélesi Zoltán szövetségi edző együttesére, a Hidegkuti Nándor Stadionban kedden meg kell majd izzadni a jó eredményért.

„Nagy szerepe lesz a törökök ellen a harciasságnak – mondta a csapat felkészítéséért felelős szakember a Telkiben tartott hétfői sajtóeseményen. – Minden mérkőzésen alapvetőnek kell lennie, hogy ha az U21-es válogatott pályára lép, agresszívan kell védekeznie és a párharcokba belemennie, pláne, hogy a negyedik kalapos török csapat becsült összértéke csaknem tízszerese a miénknek a Transfermarkt szerint – szeretnénk eltüntetni ezt a különbséget.”

Szélesi Zoltán elmondta, Babos Bence felépült korábbi sérüléséből, ám fertőzés miatt azonnal el kellett hagynia az edzőtábort, hogy megműtsék. Csapata erőnléti állapota mindenesetre rendben van, a mérések rávilágítanak, megfelelő a sprintben és intenzíven megtett méterek száma, a labdarúgók folyamatosan felülmúlják számaikat.

„Persze az a lényeg, hogy ne a labda után futkározzunk, hanem akkor is diktáljuk a tempót, ha nálunk van a labda, legyenek jó kontratámadásaink vagy egyéni akciónk. Fel tudjuk venni a harcot az ellenfeleinkkel, de fontos, hogy a nagy terhelést követően feltöltődjenek a játékosok.”

Megkérdeztük, milyen meccsre számít kedd este.

„Lehet, hogy kissé védekezőbb játékra leszünk berendezkedve, de az ukránok ellen szerzett három gól is mutatja, nem bunkerfutballt alkalmazunk. Valószínűleg a törökök szeretnének ránk telepedni, szélső bontásokkal, mélységi labdákkal kezdeményezni, illetve rengeteg pontrúgás-variációval zavart kelteni a védelmünkben. A stílusuk ismert, ebből felkészítettük a játékosainkat. Ami az erőviszonyokat illeti, a törököket erősebbnek tartom, mint Ukrajnát. Keddi ellenfelünk amellett, hogy az erőnléte rendben van, a kombinációs játékban ügyesebb, ami az egy az egy elleni helyzetekben megmutatkozik. Fegyelmezettségre lesz szükség, a srácoknak tartaniuk kell a megfelelő távolságokat.”

U21-ES EB-SELEJTEZŐ
Kedd, 18.00: Magyarország–Törökország, Új Hidegkuti Nándor Stadion

„Az egy pontot előre aláírtuk volna az ukránok ellen, de utólag sajnáljuk a döntetlent, hiszen kétszer is vezettünk. Oda kell tennünk magunkat kedd este, hiszen akkor van esélyünk a tabella élére ugrani, ha nyerünk Törökország ellen! Elemeztük az ellenfél játékát, bízom abban, hogy itthon tartjuk a három pontot. Szeretnék a csapat segítségére lenni. Erőnlétben előreléptem, amióta Belgiumban futballozom – ezt a mérések is megmutatják –, a játék is jól megy.”

Dénes Vilmos, az U21-es válogatott szélsője

VÉLEMÉNY

 

Legfrissebb hírek

„Az ír játékosok nyilvánvalóan provokálnak” – harmadszor kapott piros lapot az ellenfél

Foci vb 2026
8 órája

Ronaldo, a nyűgös herceg; Budapest, a hirtelen jött esély – a Roma csatára is érkezhet

Foci vb 2026
10 órája

A pótselejtező elérésére több, mint 80 százalék esélye van a magyar válogatottnak a számítások szerint

Magyar válogatott
11 órája

„Magyarország megfosztotta a lehetőségtől Örményországot” – elnézést kért a kapitány

Magyar válogatott
13 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
22 órája

Feröer elleni győzelemmel hangolt az Eb-selejtezőre az U21-es válogatott

Magyar válogatott
Tegnap, 16:58

Olvasóink megint kihagyták Bollát – így küldenék pályára a mieinket Jerevánban

Magyar válogatott
Tegnap, 14:43

Schäfer és Szoboszlai újabb mérföldkőhöz érkezik; a magyar válogatott 28 év után juthat el újra a vb-pótselejtezőig

Magyar válogatott
Tegnap, 10:29
Ezek is érdekelhetik