NFL: a Titans edzője belebukott az 1–5-ös idényrajtba

I. SZ.I. SZ.
2025.10.13. 22:15
null
Brian Callahan (Fotó: Getty Images)
Megtörtént az idény első edzőváltása az NFL-ben, a Tennessee Titans elbocsátotta Brian Callahan vezetőedzőt azt követően, hogy a csapat az első hat mérkőzéséből csak egyet nyert meg.

A Titans az áprilisi drafton elsőként választhatott játékost, és Cam Ward személyében irányítót húzott, a klub vezetősége abban bízik, hogy rá lehet építeni a jövő csapatát.

Ám az idény nem indult jól, az első négy mérkőzését elvesztette a Tennessee, s bár az Arizona ritka szerencsétlenkedésének (3–21-ről nyert 22–21-re a Titans) köszönhetően egy hete sikerült nyernie, most a Las Vegastól elszenvedett vereséggel betelt a pohár.

„Hiszünk a türelmes és tudatos építkezésben, amely során fenntartható, sikeres csapat jön létre, ám az elmúlt időszakban nem tapasztaltuk a várt fejlődést. A játékosaink, a város, a szurkolóink és az egész közösségünk ennél jobbat érdemel. Nem ütjük meg a kellő szintet, és ahhoz, hogy mégis elinduljunk ebbe az irányba, meg kell hoznunk a kellemetlen döntéseket” – állt a tulajdonosok közleményében.

A 2019 és 2023 között a Cincinnati Bengals támadókoordinátoraként jeleskedő Callahan tavaly állt a csapat élére. Az előző idényt 3–14-es mérleggel zárta a Titans, s a liga legrosszabb csapataként elsőként választhatott az újoncok börzéjén. Cam Ward így zsinórban a negyedik 1/1-es irányító lett, akinek az első idénye sem ér véget, mielőtt kirúgják az edzőjét – írja az ESPN.

 

Legfrissebb hírek

Kondás Elemér ismét leül az NB III-as DEAC kispadjára – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.03. 12:57

Egy csere útján az Év védőjátékosával erősített a Los Angeles Rams

Amerikai sportok
2026.06.01. 20:29

Már nem Dragan Vukmir az NB II-es BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.01. 18:56

Hosszú idő után újra magyar szakembert nevezett ki a Ferencváros – Borbély Balázs az új vezetőedző

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 17:11

Supka Attila lett a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 12:54

A Super Bowl visszavágójával, péntek helyett csütörtök hajnalban indul az új NFL-idény

Amerikai sportok
2026.05.15. 12:03

NFL: megvannak az európai meccsek résztvevői

Amerikai sportok
2026.05.13. 09:55

NB II: leváltották Csató Sándort, a Békéscsaba vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
2026.05.06. 08:31
Ezek is érdekelhetik