Eb 2020: Talán ez életem legszebb napja – Fiola Attila

Vágólapra másolva!
2021.06.19. 17:45
null
Fiola Attila szerzett vezetést a franciák ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar válogatott 1–1-es döntetlen játszott Franciaországgal a labdarúgó Európa-bajnokságon. A mérkőzés első gólját szerző Fiola Attila a könnyeivel küszködve nyilatkozott a találkozó után a Puskás Arénában.

 

„Az egész pályafutásom lepörgött előttem. Köszönöm a családomnak és a barátaimnak, akik végig mellettem álltak és támogattak” – kezdte könnyeivel küszködve a magyar válogatott gólszerzője, Fiola Attila.

„Remek csapatjáték után értük el ezt a fantasztikus teljesítményt, a szurkolók is nagyszerű hangulatot teremtettek. Talán ez életem legszebb napja. Itt volt az egész családom, nagyon büszkék rám” – folytatta a 31 éves védő.

Fiola a gólról elmondta, az volt a fejében, hogy kaput találjon. Örül, hogy higgadtan tudta megoldani a szituációt.

„A mester kérte, hogy sűrűn forgassuk a játékot. Kaptam egy keresztlabdát, láttam, hogy Sallai Roland lép felém, fejjel elé tudtam tenni a labdát, ő pedig jól pörgette vissza. Ezután el tudtam vinni a labdát, beléptem Varane elé, hogy ha ütközünk is, akkor tizenegyest kapjunk. Ez nem történt meg, helyzetbe kerültem, az volt a fejemben, hogy eltaláljam a kaput. Örülök, hogy ennyire nyugodt voltam, és szépen meg tudtam oldani a szituációt. Boldog vagyok, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek, az élet visszaadott valamit” – utalt a gólszerző a legutóbbi Eb-re, amikor az első mérkőzést követően sérülés miatt nem tudott pályára lépni.

Fiola mérkőzés utáni nyilatkozata ide kattintva tekinthető meg.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 1–1 (1–0)
Budapest,Puskás Aréna, 55 998 néző. Vezette:M. Oliver (angol)
Magyarország:Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á., Kleinheisler (Lovrencsics G., 84.), Schäfer (Cseri, 75.), Fiola – Szalai Á. (Nikolics 26.), Sallai.Szövetségi kapitány:    Marco Rossi
Franciaország:
Lloris – Pavard, Varane, Kimpembe, Digne – Pogba (Tolisso, 76.), Kanté, Rabiot (O. Dembélé, 57.; Lemar, 87.) – Benzema (Giroud, 76.), Griezmann, Mbappé.Szövetségi kapitány:Didier Deschamps
Gólszerző: Fiola (45+2.), ill. Griezmann (66.)

A csoport másik mérkőzésén
Portugália–Németország 2–4 (C. Ronaldo 15., Diogo Jota 67., ill. Rúben Dias 35. – öngól, Guerreiro 39. – öngól, Havertz 51., Gosens 60.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 2 1 1 2–1 +1 4
2. Portugália 2 1 1 5–4 +1 3
3. Németország 2 1 1 4–3 +1 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 1–4 –3 1
EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália 0–3
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország 1–0
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország 1–1
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország 2–4
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik