P. K. 2021.06.19 18:16 Frissítve: 2021.06.19 18:47

Eb 2020: Deschamps elégedett az egy ponttal, nehezen bírták a hőséget

Az 1–1-es döntetlennel záruló Magyarország–Franciaország Eb-meccs után a szövetségi kapitányok közül elsőként a francia Didier Deschamps értékelt.

Didier Deschamps nem örömittas, de örül az egy pontnak (Fotó: AFP)

 

„Alkalmazkodnunk kellett a hőséghez pszichésen is, és ez hatással volt a teljesítményünkre, jobban, mint az ellenfelünknek. Így is sok lehetőségünk volt az első félidőben, de sajnos nem tudtunk gól szerezni. Nem lehetek túlzottan örömteli, de alapvetően elégedett vagyok. Nem kaptunk ki, a helyzeteink megvoltak, még kapufát is rúgtunk, és még minden esélyünk megvan a továbbjutásra – nyilatkozta a meccs után Didier Deschamps. – Játszhattunk volna jobban, de a magyaroknak is jó játékosaik vannak, ezt főleg az első félidőben mutatták meg.”

Deschamps ezután Benzema teljesítményéről kapott kérdést.

„Semmi kétség, hatalmas tapasztalata van. Nem sikerült még betalálnia, de ezt félre tudja tenni, tisztában van vele, hogy magas elvárások vannak vele szemben. A lényeg, hogy élvezi a bizalmamat, és ezt ő is tudja.”

 
Lloris: A magyarok kitették a szívüket a pályára, bátran, vitézül futballoztak
 L'Équipe: A franciák az Everest tövében találták magukat

Ezután a magyar válogatott került szóba.

„A magyar csapat dinamikusabb volt nálunk. Hiába futkostak föl-alá a játékosai, jobban alkalmazkodtak a körülményekhez. Az első félidőben gyönyörűen játszott a magyar csapat, amelynek a gólja felért egy hatalmas gyomrossal. Ezután nagyszerűen védekeztek a magyarok, és felbátorodtak, ahogy haladtunk előre az időben. Aztán sikerült egyenlítenünk, és mivel most az elsődleges célunk a továbbjutás kiharcolása, a két meccsen megszerzett négy pont jónak mondható. Persze jobb lett volna győzni, de fontos pontot szereztünk. Mindig lehet javulni, ez mindenkire, a csatárokra is érvényes. Nagyon fontos lesz az utolsó meccs, a továbbjutás kérdése persze a mai német–portugál mérkőzéstől függ.”

A csereként beálló, majd megsérülő Ousmane Dembéléről egyelőre nem tudott részleteket mondani a kapitány, csak annyit, hogy egy ütközésnél megsérült, ezért kellett lejönnie.

Deschamps Paul Pogbáról szólva elmondta, ha ma nem is játszott igazán jól, akkor is a francia válogatott egyik vezérének számít, majd a sajtótájékoztató végén visszakanyarodott a körülményekhez.

„Nem akarok magyarázkodni, de ez a realitás. Olyan hőség volt már a tegnapi edzésen is, hogy a játékosok arra panaszkodtak, hogy nem kapnak levegőt. Körülbelül öt percenként kellett volna ivószünetet tartani, persze a magyar csapatnak is melege volt.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 1–1 (1–0)
Budapest, Puskás Aréna, 55 998 néző. Vezette: M. Oliver (angol)
Magyarország: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á., Kleinheisler (Lovrencsics G., 84.), Schäfer (Cseri, 75.), Fiola – Szalai Á. (Nikolics, 26.), Sallai. Szövetségi kapitány:    Marco Rossi
Franciaország:
 Lloris – Pavard, Varane, Kimpembe, Digne – Pogba (Tolisso, 76.), Kanté, Rabiot (O. Dembélé, 57.; Lemar, 87.) – Benzema (Giroud, 76.), Griezmann, Mbappé. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző: Fiola (45+2.), ill. Griezmann (66.)

2021.07.19 08:23:19

Foci Eb 2020 SMAHULYA ÁDÁM

Hiába remek futballista, a válogatottal egyelőre nem tudott maradandót alkotni.

2021.07.18 09:36:00

Foci Eb 2020 S. TÓTH JÁNOS

A kormánybiztos szerint a futball hozzánk is hazatért, de igazán csak nálunk volt otthon.

2021.07.16 18:30:58

Foci Eb 2020 NAGY ZSOLT

A Juventus friss Eb-győztese túlszárnyalta apját, és az olasz futball új szupersztárjává válhat.

2021.07.16 21:34:52

Foci Eb 2020 VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Nehezen találtam meg a kifejezést arra, ami mostanság történik futballügyekben, de aztán beugrott: most már nagyon túlspilázzák! A labdarúgás sohasem volt annyira steril terep, mint amilyennek most szeretnék látni (vagy ami nagyobb baj: amilyenné szeretnék átváltoztatni).

2021.07.15 23:46:20

Foci Eb 2020 PÓR KÁROLY

Hibrid formációk, támadó védők, szögletvariációk – trendek, szakmai érdekességek.