Eb 2020: a pesti meccset folytatnák a szlovákok Wales ellen

Vágólapra másolva!
2019.10.07. 11:39
null
Hapal bízik a jó folytatásban (Fotó: Szabó Miklós)<br />
A 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatában a magyar válogatottal egy csoportban szereplő Szlovákia Walest fogadja csütörtökön – miközben ugyanakkor a mieink Horvátországba látogatnak. A walesiek ellen készülő szlovák keret tagjai vasárnap találkoztak Somorján, s megkezdték a munkát Pavel Halap szövetségi kapitány irányításával, aki elárulta, mire számít csapatától a csütörtöki mérkőzésen.

„Azt kell folytatnunk, amit Budapesten játszottunk a második félidőben” – idézte a szlovákiai Új Szó Pavel Hapalt, a Ferencváros stadionjában 2–1-re győző szlovák válogatott szövetségi kapitányát.

A lap beszámolója szerint északi szomszédainknál is akadnak gondok – bár messze nincs annyi fejfájásra oka Hapalnak, mint a magyar válogatottat irányító Marco Rossinak, aki hétfő reggel Botka Endrét is behívta a keretbe a sérülések miatt.

A szlovákoknál csupán az újonc Kristián Kostrna kiválása okozott gondot, a DAC védője helyére Boris Sekulic kapott pótmeghívót. Rajta kívül korábban még Peter Pekarík és Pavol Safranko küzdött apróbb gondokkal az elmúlt időszakban, míg Denis Vavróra sárga lapok miatt ezúttal nem számíthat a kapitány.

A szlovák válogatott márciusban Walesben 1–0-ra kikapott ugyan, de Hapal szerint a csapat egészen máshogyan játszik idegenben, mint odahaza, s a 4–4-es gólkülönbségük is arról árulkodik, hogy nem lesz könnyű dolga a szlovákoknak a gólszerzéssel.

„Arról sem szabad elfelejtkeznünk, hogy elöl gyorsak, mozgékonyak és Gareth Bale személyében egy mérkőzéseket eldönteni képes játékosuk van” – jelentette ki Hapal a vasárnap esti somorjai csapattalálkozón.

A MÚLT WALES MELLETT
Szlovákia és Wales eddig négy alkalommal mérkőzött meg egymással, s az örökmérleg nyelve nem a szlovákok javára billen. A két csapat először napra pontosan 13 évvel ezelőtt, 2006. október 7-én találkozott egymással a 2008-as Eb-selejtezőjében, s a mai napig az volt a szlovákok egyetlen győzelme: 5–1-re nyertek Cardiffban, a walesieknél első gólját szerezte a válogatottban Gareth Bale. Azóta három meccsen csak walesi győzelem született. Egy évvel később 5–2-vel vágtak vissza Bale-ék, majd a 2016-os Eb-n 2–1-re nyertek, míg a mostani sorozatban idén márciusban Cardiffban győztek 1–0-ra.

Szlovákia szeptemberben hazai pályán 4–0-ra kikapott a világbajnoki ezüstérmes horvátoktól, így saját közönségének is van mit helyrehozni a walesiek ellen. Egy esetleges győzelemmel északi szomszédaink jó pozícióba kerülnének a továbbjutást illetően, míg a vereség nehéz helyzetbe hozná őket, s már nem csak a saját kezükben lenne a sorsuk.

„Még három mérkőzés vár ránk, és mindegyik fontos lesz, nem akarom azt mondani, hogy ez a kulcsmeccs. Győzni szeretnénk, és rehabilitálni magunkat a nézők előtt a horvátoktól elszenvedett vereség után. Remélem, hogy a csapat hasonlóan játszik, mint Budapesten, főleg a második félidőben” – hangsúlyozta Hapal.

EB 2020, SELEJTEZŐ
E-CSOPORT

A CSOPORT OKTÓBERI MECCSEI
Október 10., csütörtök

20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország

A SZLOVÁK KERET
KAPUSOK: Martin Dúbravka
(Newcastle United – Anglia), Matús Kozácik (Viktoria Plzen – Csehország), Marek Rodák (Fulham – Anglia), Dominik Greif (Slovan Bratislava)
VÉDŐK: Peter Pekarík (Hertha BSC – Németország), Lubomír Satka (Lech Poznan – Lengyelország), Boris Sekulic (Górnik Zabrze – Lengyelország), Milan Skriniar (Internazionale – Olaszország), Dávid Hancko (Sparta Praha – Csehország), Róbert Mazán (CD Tenerife – Spanyolország), Martin Valjent (RCD Mallorca – Spanyolország),Gyömbér Norbert (Perugia – Olaszország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Stanislav Lobotka (Celta Vigo – Spanyolország), Patrik Hrosovsky (KRC Genk – Belgium), Ján Gregus (Minnesota United – Egyesült Államok), Juraj Kucka (Parma – Olaszország), Matús Bero (Vitesse – Hollandia), Marek Hamsík (Talien Jifang – Kína), László Bénes (Borussia Mönchengladbach – Németország), Ondrej Duda (Hertha BSC – Németország), Albert Rusnák (Real Salt Lake – Egyesült Államok), Róbert Mak (Zenit – Oroszország), Lukás Haraslín (KS Lechia Gdansk – Lengyelország)
CSATÁROK: Pavol Safranko (Sepsi OSK – Románia), Róbert Bozeník (MSK Zilina), Michal Duris (Anorthoszisz – Ciprus)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 5 3 1 1 10– 5 +5 10
2. Szlovákia 5 3 2 9– 7 +2 9
3. MAGYARORSZÁG 5 3 2 7– 6 +1 9
4. Wales 4 2 2 4– 4 0 6
5. Azerbajdzsán 5 1 4 5–13 –8 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik