Videó: amikor Horváth Ferenc nyakláncát levágatta a bíró, de Luís Figóét nem

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.06.14. 08:00
Kedden Portugália ellen kezdi meg várva várt szereplését a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokságon. A Budapest Honvéd vezetőedzője, Horváth Ferenc tudja, milyen érzés gólt szerezni több tízezer ember előtt a Puskás Arénában (akkori nevén Népstadionban) a portugálok ellen, ráadásul arról is vannak személyes emlékei, milyen az, amikor egy Cristiano Ronaldóhoz hasonló sztár játszik az ellenfélnél – őt akkoriban Luís Figónak hívták.

Horváth Ferenc így emlékezik vissza arra a gólra, amit 1998-ban, Európa-bajnoki selejtezőn szerzett 50 ezer ember előtt a Népstadionban a Portugália elleni, 3–1-re elveszített mérkőzésen.

„Nem a legnagyobb gólom volt, körülbelül öt-tíz centiről rúgtam, még az is lehet, hogy egyébként is bement volna. Nagyon jó érzés volt ennyi ember előtt, ráadásul ezzel vezettünk, akkor úgy tűnt, még meg is nyerhetjük a meccset, aztán sajnos nem sikerült. De a válogatottban játszani mindig nagyon nagy élmény, főleg egy ilyen csapat ellen. Felejthetetlen még akkor is, ha vereség lett a vége.”

Videónkban elmondja azt is, milyen az, amikor egy Cristiano Ronaldóhoz hasonló kaliberű sztárral, Luís Figóval kivételeznek a játékvezetők. Szót ejt az Eb-csoportunk esélyeiről: „Láttunk már éjjeliőrt nappal meghalni” – mondja a csoport kapcsán és felidézi a válogatottban a németeknek lőtt gólját is.

Horváth Ferenc (9) góljával vezetett a magyar válogatott Portugália ellen, de 3–1-re kikapott a hazai Eb-selejtezőn 1998-ban (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Horváth Ferenc (9) góljával vezetett a magyar válogatott Portugália ellen, de 3–1-re kikapott a hazai Eb-selejtezőn 1998-ban (Fotó: Nemzeti Sport, archív)

A MAGYAR EB-KERET
KAPUSOK: Bogdán Ádám
(Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
VÉDŐK:
Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Cseri Tamás (Mezőkövesd),Gazdag Dániel (Bp. Honvéd),Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia),Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia),Loic Nego(Mol Fehérvár),Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros)
TÁMADÓK: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi (olasz)

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!
Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
15 órája

Nyergelj, fordulj! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.03.01. 23:51

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Videó: az Aston Villa cserekapusa miatt majdnem elmaradt a gyerekek tizenegyesrúgó-versenye

Angol labdarúgás
2025.02.26. 14:40

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Videó: tömegverekedés az U14-es hokimeccsen, közel 500 kiállításpercet osztottak ki a játékvezetők

Jégkorong
2025.02.25. 11:28

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19
Ezek is érdekelhetik