Eb 2020: Kanté ismét megsérült, Deschamps nyugalomra int

2019.10.12. 10:20
null
N'Golo Kanté egyelőre nincs tökéletes állapotban (Fotó: AFP)
Továbbra sincs szerencséje a sérülésekkel N'Golo Kanténak, aki ezúttal a francia válogatottban, az Izland elleni Eb-selejtező bemelegítésénél szenvedett izomsérülést. Didier Deschamps szövetségi kapitány ugyanakkor megnyugtatta a szurkolókat, hogy Kanté kihagyása csupán elővigyázatossági okokból történt meg.

 

A Chelsea középpályását eredetileg a kezdőcsapatba nevezte Deschamps, viszont miután értesült a bajról, inkább Moussa Sissokót szerepeltette Kanté helyén.

„Fájdalmat érzett a combhajlítóizmában, és mivel nem akartam rosszabbá tenni a helyzetet, inkább kihagytam. Kétlem, hogy súlyos lenne, de nem tudom, hogy játszhat-e kedden Törökország ellen” – mondta Deschamps.

A 28 éves világbajnok középpályás májusban, az Arsenal elleni Európa-liga-döntőben szenvedett térdsérülést, így a nyár nagy része a rehabilitációval telt a számára. A szezonnyitó Manchester United elleni bajnokin csereként ugyan pályára lépett, de akkor a bokája sérült meg, s azóta sincs százszázalékos formában, nyolc bajnokin csupán háromszor kezdett a londoniaknál. A szeptemberi válogatott meccsekre nem is kapott meghívót Frank Lampard kérésére, a Chelsea vezetőedzője már augusztusban is beszélt arról, hogy Kanténak több pihenésre lenne szüksége.

EB-SELEJTEZŐ
7. FORDULÓ
H-CSOPORT
Izland–Franciaország 0–1
(Giroud 66. – 11-esből)
Törökország–Albánia 1–0 (Cenk Tosun 90.)
Andorra–Moldova 1–0 (Marc Vales 63.)

IZLAND–FRANCIAORSZÁG: ONLIVE KÖZVETÍTÉS ITT!

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 7 6 1 20– 4 +16 18
2. Törökország7 6115– 2+1318
3. Izland 7 4 3 10–10 0 12
4. Albánia 7 3 4 10–10 0 9
5. Andorra 7 1 6 1–14 –13 3
6. Moldova 7 1 6 2–18 –16 3
Legfrissebb hírek

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2026.03.19. 16:52

ESPN: Spanyolország a futball-vb toronymagas esélyese

Foci vb 2026
2026.03.03. 15:34

Az utolsó másodpercekig volt esélyünk: szoros meccsen kikapott Franciaországtól a kosárválogatott a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.02.27. 20:01

Téli olimpia: Kanada tíz gólt ütött Franciaországnak a férfi jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 19:53

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
2026.02.04. 10:42

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
2026.02.04. 08:38

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35
Ezek is érdekelhetik