Eb 2016: aggasztónak tartják az orosz szurkolók viselkedését

MTI MTIMTI MTI
2016.07.09. 15:59
Aggasztónak tartja az orosz szurkolóknak a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon tanúsított viselkedését a FARE (Football Against Racism in Europe – Futball a rasszizmus ellen Európában) nevű szervezet.

A nemzetközi szervezet közleménye kiemeli: az orosz huligánok erőszakos támadásai és rasszista viselkedése komoly kihívás elé állítja országuk kormányát a 2018-as oroszországi világbajnokság előtt.

A FARE a kontinenstornáról szóló jelentésében kifejti, hogy az idegengyűlölő, diszkriminatív magatartás a 24 résztvevő közül nyolc válogatott – köztük például a magyar és az angol – szurkolótáborára volt jellemző.

A legsúlyosabb incidensek között említik, hogy az angol és az orosz drukkerek többször is összecsaptak Marseille utcáin, miközben rasszista és homofób jelszavakat skandáltak. Néhány orosz szurkoló ruházatán rasszista szimbólumok jelentek meg, a szélsőjobboldali ideológiát támogató feliratokat használtak a meccs közben, és a majmok hangját utánozva huhogtak a rendezők felé.

Hangsúlyozzák: jelentős kétségeik vannak a 2018-as világbajnokságra Oroszországba látogató afrikaiak, ázsiaiak és az LMBT-közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) tagjainak biztonságával kapcsolatban.

A FARE egyben felszólítja az orosz kormányt, hogy tegyen többet a jól szervezett huligáncsoportok ellen, mert tagjai a fajgyűlölő viselkedésükkel jelentős félelmet idéznek elő, s ezzel kárt okozhatnak a jövő évi Konföderációs Kupa és a 2018-as vb házigazdájának.

ƒ„Továbbra is komolyan aggaszt minket a folyamatos szélsőjobboldali jelenlét az orosz labdarúgásban. Ezzel és a huligáncsoportok szervezett jellegével sürgősen foglalkozniuk kell az orosz hatóságoknak” – áll a nemzetközi szervezet közleményében.

A marseille-i összecsapásokat követően három orosz szurkolót börtönbüntetésre ítéltek, további húsz személyt kiutasítottak Franciaországból.

A jelentés részletesen kitér az angolok viselkedésére is, közülük többen „szexista, idegengyűlölő és bevándorlás-ellenes jelszavakat, mondatokat kiabáltak, illetve pénzérméket dobáltak roma származású gyerekeknek, akiket cigánynak gúnyoltak”.

A FARE helyszíni megfigyelői jelentették azt is, hogy néhány horvát drukker három mérkőzésen is a két világháború között alapított Usztasa fasiszta mozgalomra emlékezett dalokkal és zászlókkal. Németek egy csoportja náci karlendítéssel tisztelgett egymásnak, majd ukrán szurkolókra támadt.

A közlemény kiemeli, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a büntetések kiszabásával megakadályozta a további eseteket. „A stadionokban történt incidensek száma összességében nem volt olyan magas, mint lehetett volna, és mint más versenyeken korábban” – írják.

Legfrissebb hírek

FIFA: az U15-ös vb-n térhetnének vissza az oroszok

Minden más foci
2026.06.25. 21:58

Lukács Norbert: Megérte kilépni a komfortzónámból

Kosárlabda
2026.06.12. 11:34

World Sailing: az orosz junior vitorlázók visszatérhetnek

Egyéb egyéni
2026.06.10. 13:06

Az IIHF szeptemberben ismét foglalkozik az orosz hokisok esetleges visszatérésével

Jégkorong
2026.06.09. 16:56

Továbbra sem vehetnek részt az európai kupákban az orosz labdarúgócsapatok

Minden más foci
2026.06.07. 11:38

A Nemzetközi Vívószövetség feloldotta az orosz sportolókra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.06.03. 10:13

Ritmikus gimnasztika: az oroszok saját zászlójukat használhatják az Eb-n

Torna
2026.05.24. 14:01

Újra használhatják zászlójukat és himnuszukat az orosz tornászok

Torna
2026.05.18. 13:12
Ezek is érdekelhetik