Eb 2016: CR-ék is megérkeztek, az „aktmodelles balhé” kizárva

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.09. 17:09
A 24 résztvevő válogatott közül utolsóként csütörtök délben a magyarok csoportellenfelei, a portugálok érkeztek meg Franciaországba, a pénteken rajtoló labdarúgó Európa-bajnokság helyszínére.

Cristiano Ronaldo és társai a torna ideje alatt a Francia Rögbi-szövetség sportcentrumában, Párizs közelében laknak. A Real Madrid szupersztárjára nagyon sokan kíváncsiak, ezért a létesítményt kiemelten védik. A cél az, hogy ne ismételődjenek meg a két évvel ezelőtti, brazíliai vb-n tapasztalt jelenetek. Akkor tízezer néző ment ki megnézni a portugálok nyilvános edzését, amelynek végén még egy aktmodell is a pályára futott, „öltözete” – Ronaldo mezszáma után – mindössze egy bőrére festett 7-es szám volt.

A TAVALYI ESET



A TAVALYI ESET

A portugálok kedden Izland ellen kezdik meg szereplésüket a kontinensviadalon, majd jövő szombaton az osztrákokkal, június 22-én pedig a magyarokkal találkoznak.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

A Nemzetek Ligája győztesét fogadjuk szeptemberben – Portugália nyerte a döntőt

Minden más foci
2025.06.08. 23:46

Cristiano Ronaldo bejelentette, hogy nem vesz részt a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
2025.06.07. 13:28

Portugália 25 év után legyőzte Németországot, és bejutott a Nemzetek Ligája döntőjébe

Minden más foci
2025.06.04. 23:05

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
2025.05.29. 22:43

Elindult a jegyértékesítés az NL négyes döntőjének mérkőzéseire

Minden más foci
2025.04.15. 15:34

A portugál kapitány szerint a futball ünnepe volt a Dánia elleni NL-negyeddöntő visszavágója

Minden más foci
2025.03.24. 11:01

A hosszabbítást már nem bírták a dánok, Portugália került be az NL-elődöntőbe és a mieink vb-selejtezős csoportjába

Minden más foci
2025.03.23. 23:25
Ezek is érdekelhetik