Anglia: „Elmúltak azok az idők, amikor Rooney volt a legjobb”

2016.05.17. 11:16
Alan Shearer, a Newcastle és az angol válogatott korábbi legendája szerint már nem azokat az időket éljük, amikor Wayne Rooney számít az első számú csatárnak a „háromoroszlánosoknál”, de érzése szerint így is helye van a manchesterinek a csapatban.

„A kapitány számára mindig lesz hely, és ez így is van rendjén. Ugyanakkor már elmúltak azok a napok, amikor Rooney számított az első számú csatárnak – mondta Alan Shearer. – Mindig rengeteget képes adni a csapatnak. Harry Kane és Jamie Vardy megérdemli, hogy megkapja az esélyt a támadósorban, de úgy gondolom, hogy Wayne-nek még mindig megvan a helye, legyen az a középpályán vagy tízesként.”

Shearer bizakodó a támadók és a középpályások miatt, viszont a válogatott Achilles-sarkának a védelmet, főleg annak közepét tartja.Alan Shearer. – Mindig rengeteget képes adni a csapatnak. Harry Kane és Jamie Vardy megérdemli, hogy megkapja az esélyt a támadósorban, de úgy gondolom, hogy Wayne-nek még mindig megvan a helye, legyen az a középpályán vagy tízesként.”

Shearer bizakodó a támadók és a középpályások miatt, viszont a válogatott Achilles-sarkának a védelmet, főleg annak közepét tartja.

AZ ANGOL LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT 26 FŐS KERETE
Kapusok:
Joe Hart (Manchester City), Fraser Forster (Southampton), Tom Heaton (Burnley)
Védők: Nathaniel Clyne (Liverpool), Kyle Walker (Tottenham), Gary Cahill (Chelsea), Chris Smalling (Manchester United), John Stones (Everton), Ryan Bertrand (Southampton), Danny Rose (Tottenham)
Középpályások: Dele Alli (Tottenham), Ross Barkley (Everton), Fabian Delph (Manchester City), Eric Dier (Tottenham), Danny Drinkwater (Leicester City), Jordan Henderson (Liverpool), Adam Lallana (Liverpool), James Milner (Liverpool), Raheem Sterling (Manchester City), Andros Townsend (Newcastle), Jack Wilshere (Arsenal)
Támadók: Harry Kane (Tottenham), Marcus Rashford (Manchester United), Wayne Rooney (Manchester United), Daniel Sturridge (Liverpool), Jamie Vardy (Leicester City)

Szurkolj élőben az Eb-n!www.pegazus.hu

 

Legfrissebb hírek

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Kanté Vardyéknak is köszönhette, hogy világbajnok lett

Francia labdarúgás
2026.07.23. 08:33

Vb 2026: Donald Trump kiállt a FIFA Balogunnal kapcsolatos döntése mellett

Foci vb 2026
2026.07.18. 12:51

Shearer csalódott az angolok játékában, de úgy véli, Tuchel ideje nem járt le

Foci vb 2026
2026.07.17. 18:19

Besült az angol csere

Foci vb 2026
2026.07.16. 14:53

Harry Kane: Ezen a nyáron már 33 éves leszek, de úgy tűnik, hogy Leo sem akarja abbahagyni

Foci vb 2026
2026.07.16. 11:23

Bellingham elmondta, miért szólalkozott össze Messivel

Foci vb 2026
2026.07.16. 09:58