Románia: a nigériai csatár nem játszhat az Eb-selejtezőkön

Vágólapra másolva!
2014.08.13. 15:53
Sajtóbeszámolók szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nem adott zöld jelzést a román szövetségnek Kehinde Fatai ügyében, így Victor Piturca szövetségi kapitány hiába reménykedett az „erősítésben”, a nigériai származású csatár nem lehet keleti szomszédunk nemzeti csapatának tagja.

Fatai korábban többször is tagja volt a nigériai utánpótlás-válogatottaknak, pályára lépett mérkőzéseken is, és ezeket a FIFA hivatalosként ismeri el. Bár a támadó mostanra az állampolgárság összes feltételét teljesíti, a nemzetközi szövetség mégsem engedélyezi számára, hogy felnőttszinten másik válogatott mezét húzza magára.

A 24 éves Kehinde Fatai 2007-ben igazolt Romániába. Négy szezont játszott a Farul Constantában (az első csapatban 46 bajnokin hét gólt szerzett), 2010 óta az Astra Giurgiu keretét erősíti (93/34). Az elmúlt évadban csapata a belga bajnokságban játszó FC Bruges-nek adta kölcsön, amelyben nyolc bajnokin egyszer volt eredményes.

Legfrissebb hírek

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Tízgólos győzelem az Eb-főpróbán a románok ellen

Kézilabda
2026.01.09. 18:51

A szabály, ami miatt Romániában büntetés fenyeget, Magyarországon jutalmaznak

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 17:43

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
2025.12.23. 11:58

Női kézi-vb: negyeddöntőben a brazilok; Románia hozta a kötelezőt

Kézilabda
2025.12.05. 17:00

Megvertük a románokat, nagy lépést tettünk a negyeddöntő felé a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.03. 19:41

Golovin Vlagyimir: Olyan, mintha kétszer kellett volna ezt megnyernünk

Kézilabda
2025.12.03. 19:41
Ezek is érdekelhetik