Euro 2012: Nagyobb a vágyunk, mint a fáradtságunk - Mata

2012.06.07. 15:29
Juan Mata, a spanyol labdarúgó-válogatott tagja úgy nyilatkozott: a sérülés miatt az Eb-ről lemaradó David Villa góljait nem egy embernek, hanem közösen kell pótolniuk.

„Villa kiválásával a válogatott biztos góloktól esett el, amelyekre viszont nagy szükségünk lesz. Azokat pedig együtt kell pótolnunk, a középpályásoknak és a csatároknak egyaránt erre kell törekedniük, ez lehet a megoldás a problémára” – mondta Mata, aki a Chelsea játékosaként BL-győzelemmel zárta a szezont. Csakúgy, mint klub- és honfitársa, Fernando Torres, aki a barcelonai támadó kiesésével gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlenül lett a címvédő első számú centere még úgy is, hogy másfél évvel ezelőtti klubváltása, valamint a mögötte hagyott idény sem sikerült a legjobban. Sőt...Mata, aki a Chelsea játékosaként BL-győzelemmel zárta a szezont. Csakúgy, mint klub- és honfitársa, Fernando Torres, aki a barcelonai támadó kiesésével gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlenül lett a címvédő első számú centere még úgy is, hogy másfél évvel ezelőtti klubváltása, valamint a mögötte hagyott idény sem sikerült a legjobban. Sőt...

„Torres mögött nehéz időszak van, de ettől függetlenül mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy milyen képességekkel rendelkezik. Márpedig kétség sem férhet ahhoz, hogy itt a helye a válogatottban, amelynek fontos szereplője lesz az Eb-n.”

Mata nem félti magát és társait sem a fárasztó szezon kellemetlen utóhatásától.

„A szezonban a keret legtöbb játékosa valóban sok kihívásnak felelt meg, sok perc került a lábakba, ennek ellenére úgy érzem, felkészültünk az Eb-re. Nagyobb a vágyunk, mint a fáradtságunk, nem hiszem, hogy utóbbin bármi is múlik majd.”

A spanyolok címvédésükkel sporttörténelmet írhatnak, hiszen korábban még egyik európai válogatottnak sem sikerült egymást követő három világversenyt – vb-t és Eb-t – is megnyernie.

Legfrissebb hírek

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
12 órája

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

A világbajnokok közül négyen nem lesznek ott Spanyolország Nemzetek Ligája-rajtján

Minden más foci
2026.09.18. 13:07

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Női kosárlabda-vb: kiütötték a házigazdát, bronzérmesek a spanyolok

Kosárlabda
2026.09.13. 19:01

Megállíthatatlan az újonc 21 éves marokkói csatára, így megszakadt az Alavés pazar sorozata

Spanyol labdarúgás
2026.09.12. 16:01