Videó: az MU 100 milliós igazolása egy helyben „bohóckodott”, majd eladta a labdát

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.10.28. 12:21
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában a Manchester United 3–0-ra legyőzte az Old Traffordon a Sheriff Tiraspolt. A 38. percben a „vörös ördögök” brazil sztárigazolása, Antony senkitől sem zavartatva egy furcsa cselt mutatott be, majd eladta a labdát. Íme!


Ez a jelenetsor több korábbi MU-játékosnak sem nyerte el a tetszését, akik emiatt kritizálták a jobbszélsőt. Antony egyébként nem először mutatta be ezt a „cselét”, bemelegítések során is sokszor szórakoztatja így magát, meg már a Premier League-ben is láthattuk ezt tőle, de akkor csak egyet pördült.


„Szerintem ez is szerepet játszott a lecserélésében” – idézte Paul Scholes szavait a Daily Mail. Erik ten Hag ugyanis a második játékrészre már nem küldte vissza őt a pályára, igaz, a pihentetés is szerepet játszhatott ebben. Mindenesetre az új hajszínben pompázó játékos egykedvűen ült utána a kispadon.

„Látható volt a reakciója a kispadon. Szerintem frusztrált volt. Imádom, ha valaki csinálja a show-t és szórakoztat, de legalább utána passzoljon pontosan” – tette hozzá Scholes, akitől távol álltak az ehhez hasonló cselezgetések. – Az én olvasatomban ez nem tudás vagy szórakoztatás, hanem bohóckodás.”

Erik ten Hagnak sem tetszett.


Robbie Savage sem volt elkápráztatva, akinek fia, Charlie a United utánpótlásában pallérozódik.


„Ez számomra nevetséges volt, mert miután megtette, kirúgta a labdát. Ez kínos. Úgy csinálta meg, hogy senki sem volt körülötte, majd kipasszolta a labdát. Ha én lettem volna a menedzser, nem lettem volna boldog.”

Owen Hargreavest sem varázsolta el Antony.

„Ha ezt megcsinálod, utána pontosan kell passzolnod. Nem rúghatod ki – mondta. – Nulla–nullánál ne, de még négy–nullánál se nagyon csináld meg, tiszteld az ellenfeled. A játékosok meg akarják mutatni, hogy mit tudnak a labdával, de annak legalább legyen valami haszna. Ha utána elpasszolod a labdát, az nem segít” – hozzáfűzte, hogy egy pörgés is elég lett volna, s ha ezzel levett volna egy játékost, akkor valószínűleg felpattant volna a helyéről.

Antony védelmében azt azért mondjuk el, hogy az ilyen apró megmozdulások színesítik a játékot, s a brazil szélső ezzel is kifejezte, hogy élvezi a futballt, de tény, nem néz ki jól, hogy utána elpasszolta a labdát.


Ha már szép megmozdulások, az MU először kezdő szélsője, a 18 éves Alejandro Garnacho belopta a szurkolók szívébe magát, mivel nagy kedvvel játszott, és szép megmozdulásokat láthattunk tőle. Nem véletlenül lett ő a meccs legjobbja.



EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
E-CSOPORT
Manchester United (angol)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 3–0 (Dalot 44., Rashford 65., C. Ronaldo 81.)
Omonia Nicosia (ciprusi)–Real Sociedad (spanyol) 0–2 (Navarro 45+2., Karrikaburu 60.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Sociedad 5 5 10–1 +9 15
2. Manchester United 5 4 1 9–3 +6 12
3. Sheriff 5 1 4 3–10 –7 3
4. Omonia 5 5 3–11 –8 0
Legfrissebb hírek

Az MU megállapodott Mbeumóról; Luis Díaz közölte a Liverpoollal távozási szándékát – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
12 órája

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
12 órája

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
15 órája

Szerződést bontott korábbi kapitányával a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
15 órája

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
18 órája

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50
Ezek is érdekelhetik