Európa-liga: C. Ronaldo is betalált, simán nyert az MU

2022.10.27. 23:01
null
A végén csak betalált Cristiano Ronaldo is (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában a Manchester United 3–0-ra legyőzte hazai pályán a Sheriff Tiraspolt, az AS Roma 2–1-es sikert aratott a Helsinki vendégeként. 

 

C-CSOPORT

A Romának meg kellett izzadnia a sikerért Helsinkiben. Tammy Abraham tette meg az első lépést a győzelem felé, a 41. percben fejelve a kapuba. A második félidő elején Hetemaj révén kiegyenlítettek a hazaiak, de nem sokkal később El Shaarawy megpattanó lövésével a vendégek mindhárom pontot elhozták Finnországból.

A„farkasoknak”hét pontjuk van a C-csoportban, az egymás elleni eredmény miatt viszont csak a harmadik helyen állnak a Ludogorec mögött.

E-CSOPORT

A Manchester United az első félidő vége előtt pár perccel szerzett vezetést Diogo Dalot révén, aki tőle szokatlan módon szöglet után fejelt gólt. A 65. percben Luke Shaw beadásából a csereként beálló Marcus Rashford duplázta meg a „vörös ördögök” előnyét, majd a 81. percben Cristiano Ronaldo is eredményes volt egy kipattanó után, így alakult ki a 3–0-s végeredmény.

Az MU csoportriválisa, a Real Sociedad ezúttal sem hibázott, így a spanyol csapat továbbra is százszázalékos, s három ponttal az angolok előtt áll a tabellán. A csoportelőségért majd az utolsó fordulóban küzdhetnek meg egymással a felek.

G-CSOPORT

A Freiburg gyakorlatilag tét nélküli mérkőzésen fogadta az Olympiakoszt – korán előnyhöz jutottak a görögök, de Lukas Kübler 93. percben szerzett góljával ikszre mentette a meccset a már biztos csoportgyőztes német csapat.

A másik találkozón a végén jött a dráma, a Nantes-ban Ignatius Ganago a 95. percben lőtte a győztes gólt a Qarabag ellen, így a franciáknak még lesz esélyük az utolsó körben kiharcolniuk a továbbjutást.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
A-CSOPORT

Zürich (svájci)–Bodö/Glimt (norvég) 2–1 (Boranijasevics 67., Marchesano 90+4., ill. Pellegrino 45+1.)
PSV Eindhoven (holland)–Arsenal (angol) 2–0 (Veerman 56., L. de Jong 63.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal54–17–3+412
2. PSV531113–3+1010
3. Bodö/Glimt51134–8–44
4. Zürich51–45–15–103

 

B-CSOPORT
Fenerbahce (török)–Rennes (francia) 3–3 (E. Valencia 42., Zajc 82., Mor 88., ill. Gouiri 5., 30., Terrier 16.)
AEK Larnaca (ciprusi)–Dinamo Kijev (ukrán) 3–3 (Altman 26., 72., Rafa Lopes 53., ill. Vanat 45+1., Garmas 82., 90+2.)

AZ ÁLLÁS
1. Fenerbahce532–11–7+411
2. Rennes532–10–7+311
3. AEK Larnaca51136–9–34
4. Dinamo Kijev5–145–9–41

 

C-CSOPORT
Ludogorec (bolgár)–Real Betis (spanyol) 0–1 (Fekir 56.)
HJK (finn)–Roma (olasz) 1–2 (Hetemaj 54., ill. Abraham 41., Hoskonen 62. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Betis 5 4 1 – 9–4 +5 13
2. Ludogorec 5 2 1 2 7–6 +1 7
3. Roma 5 2 1 2 8–6 +2 7
4. HJK Helsinki 5 – 1 4 2–10 –8 1

 

D-CSOPORT
Malmö (svéd)–Union Saint-Gilloise (belga) 0–2 (Teuma 10., Lazare Amani 42.)
Union Berlin (német)–Braga (portugál) 1–0 (Knoche 68. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Saint-Gilloise541–11–6+513
2. Union Berlin53–23–2+19
3. Braga52127–6+17
4. Malmö5––52–9–70

 

E-CSOPORT
Manchester United (angol)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 3–0 (Dalot 44., Rashford 65., C. Ronaldo 81.)
Omonia Nicosia (ciprusi)–Real Sociedad (spanyol) 0–2 (Navarro 45+2., Karrikaburu 60.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Sociedad 5 5 – – 10–1 +9 15
2. Manchester United 5 4 – 1 9–3 +6 12
3. Sheriff 5 1 – 4 3–10 –7 3
4. Omonia 5 – – 5 3–11 –8 0

 

F-CSOPORT
Lazio (olasz)–Midtjylland (dán) 2–1 (Milinkovics-Szavics 36., Pedro 58., ill. Isaksen 8.)
Sturm Graz (osztrák)–Feyenoord (holland) 1–0 (Kitejsvli 90+3.)

AZ ÁLLÁS
1. Lazio 5 2 2 1 9–10 –1 8
2. Sturm Graz 5 2 2 1 4–8 –4 8
3. Feyenoord 5 1 2 2 12–9 +3 5
4. Midtjylland 5 1 2 2 10–8 +2 5



G-CSOPORT
Freiburg (német)–Olympiakosz (görög) 1–1 (Kübler 90+3., ill. el-Arabi 17.)
Nantes (francia)–Qarabag (azeri) 2–1 (Blas 17., Ganago 90+5., ill. Ozobic 56.)

AZ ÁLLÁS
1. Freiburg 5 4 1 – 12–2 +10 13
2. Qarabag 5 2 1 2 8–4 +4 7
3. Nantes 5 2 – 3 4–11 –7 6
4. Olympiakosz 5 – 2 3 2–9 –7 2

 

H-CSOPORT
Crvena zvezda (szerb)–Trabzonspor (török) 2–1 (Katai 37., Pesic 64., ill. Bakasetas 39.)
Ferencváros–Monaco (francia) 1–1 (Zachariassen 82., ill. Ben Yedder 31.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS53118–8010
2. Monaco52125–7–27
3. Trabzonspor52–310–9+16
4. Crvena zvezda52–38–7+16

 

Legfrissebb hírek

Egy légitársaság Cristiano Ronaldo tiszteletére visszavonultatja a 7C ülését

Minden más foci
4 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
7 órája

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
9 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
11 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
22 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
23 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
Tegnap, 16:44

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
Tegnap, 16:30