El: a kétszeres a 27-szeres bajnok ellen – infografika a Vidi–Partizanról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.24. 11:34
null
Lapunk felkérésére a Videoton legendája, Szabó József (balra) örömmel kereste fel az utódokat, s Pátkai Mátéval fotózást is vállalt (Fotó: Török Attila)
Csütörtökön játssza a Videoton az Európa-liga playoffkörének visszavágóját a szerb Partizan Beograd ellen Felcsúton. A székesfehérváriak az első meccsen gól nélküli döntetlent értek el idegenben. A hazai mérkőzés előtti napon Marko Nikolics vezetőedző tartott sajtótájékoztatót.

Marko Nikolics azzal kezdte a székesfehérvári Novotel Hotelben tartott sajtótájékoztatót, hogy kétségtelenül nagyon fontos mérkőzés előtt állnak, és érzi, ez nemcsak a Videotonnak fontos, hanem az egész magyar labdarúgásnak.

„Ha valaki azt mondta volna, amikor elkezdtük az Európa-liga-selejtezőt július elején, hogy eljutunk a playoffba és ott idehaza vívjuk a visszavágót egy idegenbeli döntetlen után, illetve úgy leszünk másodikak a Honvéd mögött a magyar bajnokságban, hogy egy találkozóval kevesebbet játszottunk, akkor ezt valószínűleg aláírtuk volna – vallotta be a vezetőedző. – Nagyon nagy dicséretet érdemel mindenki, különösen a játékosok, akik az elmúlt három hónapban keményen odatették magukat az edzéseken, az edzőtáborban és a mérkőzéseken is. Tényleg mindent megtettek azért, hogy sikeres legyen a Videoton, sok áldozatot hoztak azért, hogy eljussunk oda, ahol most tartunk. Ők is tudják, hogy nagy esély előtt áll a csapat, ennek megfelelően készülnek, és nemcsak saját magukért, a klubért, a szurkolókért, hanem az egész magyar futballért is küzdenek, hiszen egy meccsre vagyunk attól, hogy beteljesedjen az álmunk.”

„EZZEL TOVÁBB LEHET JUTNI” – HANGULATOS VIDEÓT ADOTT KI A VIDI
RUTINOS ANGOL BÍRÓ FÚJ A VIDEOTON–PARTIZANON
„A MAI JÁTÉKOSOK NEM MÉLTÓK ARRA, HOGY A PARTIZAN MEZÉT VISELJÉK”
„MAGYARORSZÁGON AZ INFRASTRUKTÚRA JOBB, MINT A FUTBALL”

Nikolics szerint egyik csapat sem okoz meglepetést a másiknak, kiemelte, ha végig fókuszálni tudnak és taktikailag tökéletes meccset játszanak, akkor meglehet a továbbjutás. Fontos lesz, hogyan járatják a labdát, hogyan sikerülnek a letámadások, a szabad-és szögletrúgások, mennyire lesz stabil a védekezés, továbbá egységes csapatként kell futballozni az első perctől az utolsóig. Úgy érzi, ezzel nem lesz gond, hiszen talán még jobban sikerült a felkészülés, mint az első találkozóra. Úgy fogalmazott: ez olyan mérkőzés lesz, amelyen nem szépen kell játszani, hanem nyerni kell.

A sajtótájékoztatón a vezetőedző továbbá kitért arra, hogy benne van a pakliban, hogy tizenegyesekkel dől el a továbbjutás. Ezt edzéseken nem gyakorolták külön, hiszen ismeri a játékosokat és pontosan tudja, kiket küld oda a büntetőponthoz, ha arra kerül sor.

Természetesen szóba került az is, hogy volt csapata ellen vezetheti sikerre a Videotont, ám ezzel már nem akar foglalkozni, mint elmondta, büszke arra, hogy az előző szezonban a Partizannal megnyerte a szerb bajnokságot és a kupát is, de most már a szakmai stábjával együtt a fehérváriak sikeréért dolgozik.

A sajtótájékoztató teljes egészében az alábbi videón nézhető vissza:

EURÓPA-LIGA
PLAYOFFKÖR
ELSŐ MÉRKŐZÉS (augusztus 17.)
Partizan (szerb)–Videoton FC 0–0

VISSZAVÁGÓ (augusztus 24.)

20.00: Videoton FC–Partizan (szerb) (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n)

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Legfrissebb hírek

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
13 órája

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
15 órája

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
18 órája

EURÓPA-LIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-liga
19 órája

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 09:53

A Soroksár kitömte a Csákvárt, a Karcag fordított Videoton ellen – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:35

A Vidi legyőzésével még mindig őrzi veretlenségét a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 17:21

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59