El: A két kiállítás döntötte el a továbbjutás sorsát - Garami

Vágólapra másolva!
2012.07.12. 21:45
A labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóján az MTK Budapest 2–1-es vereséget szenvedett a szlovák Senica vendégeként, így 3–2-es összesítéssel búcsúzott az európai kupaporondtól. Garami József, az MTK szakmai igazgatója szerint a két mérkőzés egy-egy piros lapján nem tudta túltenni magát csapata.

„Két olyan sárga lapot kaptunk a mérkőzés elején, amelyet nem lett volna szabad. Ehhez sajnos az is hozzájárult, hogy a játékvezető nem minden esetben volt következetes” – értékelte az összecsapást a mérkőzést közvetítő Digi Sportnak Garami József.Garami József.

„Az ellenfélben sok jól fejelő játékos van, és egy mintaszerű fejes gól megpecsételte a sorsunkat. Azt kell mondanom, a mienk volt a parti: nagy helyzeteket hagytunk ki, olyanokat, amiket nem szabad. Ráadásul egy nullás vezetésünknél elrontottuk azokat a passzokat, amelyekből lehetőségeket alakíthattunk volna ki. Összességben azt mondhatom, a két kiállítás döntötte el a továbbjutás kérdését” – mondta az MTK szakmai igazgatója.

Kanta József az első mérkőzésen tizenegyest hibázott, de a visszavágó második félidejében is elvállalta a büntetőt, és gólra váltotta azt – igaz, ez is kevés volt a továbbjutáshoz.

„Bíztam magamban. Tudtam, hogy az első mérkőzésen csak technikai hibát követtem el, így nem tartottam a tizenegyestől. Vezettünk ismét, de nem találtuk az ellenszert az ívelgetős foci ellen, és egy gyönyörű fejes gól fordulatot hozott a mérkőzésbe. Úgy érzem, jobban játszottunk, de az ellenfél fizikai futballja többet ért ma” – mondta Kanta József.

A találkozóról itt olvashatja tudósításunkat!

Legfrissebb hírek

Tóth Gabriella: Ezen a meccsen mindenből jelesre vizsgáztunk

Kézilabda
10 órája

Pinezits Máté: Ugyanaz maradok, aki eddig is voltam

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:29

Az MTK-hoz igazolt Klausz Milán, de csak nyáron csatlakozik a kék-fehérek keretéhez – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 10:20

Hegyi Krisztián: Izgatottan várom a következő fél évet itthon

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 10:01

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
2025.12.28. 11:48

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
2025.12.26. 08:42

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2025.12.25. 12:48
Ezek is érdekelhetik