El: 40 éves kitiltás mellett börtönbüntetést kapott a volt újpesti kapus támadója

V. J./MTIV. J./MTI
2023.03.20. 19:46
null
Marko Dmitrovics sérülés nélkül megúszta a támadást (Fotó: Deportes Reports, archív)
Negyven évre kitiltották az eindhoveni Philips Stadionból azt a holland szurkolót, aki a PSV–Sevilla labdarúgó Európa-liga-mérkőzésen megtámadta a vendégek kapusát, Marko Dmitrovicsot.


A február 23-án játszott meccsen a sötét dzsekis, kapucnis férfi a rendes játékidő hosszabbításában futott a játéktérre, rárontott a 31 éves szerb futballistára, ököllel az arcába csapott, ő azonban megvédte magát, leteperte támadóját, és addig a földön tartotta, amíg a többi játékos odaért, majd végül a biztonságiak is megérkeztek. Marko Dmitrovics, aki 2013 októbere és 2015 januárja között az Újpestben szerepelt, nem sérült meg.

A 20 éves támadó korábban már két rendbontásban is részt vett, ezért a holland szövetség, valamint a helyi hatóságok is kitiltották a stadionból. Ennek ellenére ott volt a találkozón – egyik barátja vásárolta neki a jegyet –, és alkoholos befolyásoltság alatt követte el tettét.

A férfit március 8-án három hónap börtönbüntetésre ítélték, az UEFA pedig fegyelmi eljárást indított az ügyben. Utóbbi kapcsán a PSV most közölte: eljárást indítanak a férfival szemben, hogy az általa okozott károk megtérüljenek.


 

LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
VISSZAVÁGÓK

PSV (holland)–Sevilla (spanyol) 2–0 (L. de Jong 77., Fábio Silva 90+5.)
Továbbjutott: a Sevilla, 3–2-vel

Legfrissebb hírek

Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra, újra összeállhat a Nádas, Tótka duó

Kajak-kenu
42 perce

Véget ért az El-menetelés, a Braga hazai pályán megfordította az FTC elleni nyolcaddöntős párharcot

Európa-liga
2026.03.18. 18:22

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

Dán bravúr a ködös Albionban – a Midtjylland idegenben szerzett előnyt a Forest ellen

Európa-liga
2026.03.12. 23:11

Kétgólos győzelmet aratott a Braga elleni El-nyolcaddöntő első mérkőzésén a Ferencváros!

Európa-liga
2026.03.12. 22:52

Idegenben szerzett előnyt az Aston Villa és a Porto az Európa-ligában

Európa-liga
2026.03.12. 20:59

Robbie Keane: Tapasztaltabb csapat a Braga, de...

Európa-liga
2026.03.11. 14:24

Két góllal legyőzte a Ludogorecet, bejutott az El-nyolcaddöntőbe a Ferencváros

Európa-liga
2026.02.26. 20:44
Ezek is érdekelhetik