BORSOS LÁSZLÓ (Riga) 2021.07.23 14:45 Frissítve: 2021.07.29 19:28

Ekl: a legtehetségesebb lett edző csapata fektette két vállra a PAFC-ot

Kijózanító pofont kapott az Európa-konferencialiga első selejtezőkörét sikerrel vevő Puskás Akadémia, a másodikban ugyanis nem várt, csúfos vereséget szenvedett Jurmalában gyengébbnek hitt vetélytársától, az FK Rigas FS-től. Hiába a papíron csaknem kétszer értékesebb játékoskeret, a jobb infrastrukturális és anyagi helyzet, a különbség nem mutatkozott meg a pályán, sőt.

 

Luciano Slagveerékre nehéz feladat vár majd a hazai visszavágón (Fotó: pfla.hu/ifj. Döme László)

 

A házigazda nem játszott komplikált futballt, s ezt a magyar ezüstérmes is tudta, hiszen Hornyák Zsolt vezetőedző a találkozót megelőző napon felhívta a figyelmet arra, hogyan játszanak a rigaiak. Hiába a pontos feltérképezés, labdarúgóinak megoldhatatlan feladatot jelentett a beadások hatástalanítása, a csapat mindhárom gólját abból kapta, a tizenegyest érő szabálytalanság is egy szögletet követően történt.

Mivel a vendégeknek voltaképpen esélyük sem volt arra, hogy legalább egy döntetlent kicsikarjanak, érdemes megvizsgálni, mégis milyen körülmények közül érkező, s milyen háttérrel rendelkező együttes babrált ki könnyűszerrel a felcsútiakkal.

A 2005-ben alapított klub futballiskolaként kezdte működését, ám nem a lett fővárosban, hanem a litván és fehérorosz határoktól „méterekre” fekvő Daugavpilsben. Nevét 2011-ben változtatta meg a most használtra, s tette át egyúttal székhelyét Rigába. A gárda 2016-ban a pénzügyi nehézségei miatt a másodosztályba sorolt rekordbajnok Skonto Riga helyett indulhatott az élvonalban, s megvetette lábát: első idényében hatodikként, majd ötödikként végzett, a legutóbbi három esztendőben (Lettországban tavaszi-őszi lebonyolítás mentén zajlik a bajnokság) dobogón végzett. A klub biztos lábakon áll, öt éve ugyanis egy helyi nagyvállalkozói csoport, az építőiparban, a repülőgép-berendezések gyártásában és az ingatlanfejlesztésben érdekelt LNK Group támogatja, de költségvetése így is szerénynek mondható, meg sem közelíti az évi egymilliárd forintot. A klub létesítményhelyzete sem nevezhető ideálisnak. Nincs saját stadionja, kicsi, ötszáz férőhelyes otthonát csak bérli, ahogyan az edzőpálya sem az övé, csupán ő tartja karban a használati jogért cserébe. Azonban néhány év múlva megváltozhat az infrastrukturális helyzete, mivel új, minden igényt kielégítő stadion és edzőkomplexum építésébe kezdett.

 
Csúnya vereséget szenvedett a Puskás Akadémia Lettországban

Az RFS játékereje kapcsán csütörtökön ízelítőt kaphattunk. A Ventspils visszalépésével nyolccsapatossá lett bajnokságban vitézkedő bajnokaspiráns taktikailag felkészült, tudásához mérten jól, kiegyensúlyozottan teljesítő együttes benyomását keltette. Abban, hogy a játékosai csapatként egységes, szervezett társaság benyomását keltette, hatalmas szerepe van Viktors Morozs vezetőedzőnek.

A negyvenéves szakembert Lettország legtehetségesebb trénereként tartják számon. Labdarúgóként szép karriert futott be, legjobb éveit a bolgár CSZKA Szófiában töltötte, edzőként pedig a másodosztályban szerzett aranyérmével hívta fel magára jelenlegi klubja figyelmét. 2019-ben asszisztensedzőként kapott állást, ám miután Valdas Dambrauskas távozásával megüresedett a vezetőedzői poszt, rögvest kinevezték, 2020 februárja óta irányít. Rászolgált a bizalomra, hiszen eredményes vele a csapat. De nem elégszik meg ennyivel, munkamániás lévén rengeteget olvas a futballról, folyamatosan képzi magát, már csak emiatt is taktikailag felkészült, modern szakember hírében áll. Köztudottan sok energiát szentel az adatelemzésnek – ennek is tulajdonítható, hogy a Puskás alig tudott kezdeni valamit együttese játékával. Fegyelmezett stílusa ellenére a labdarúgói kedvelik, bíznak benne. Nem az a kifejezetten heves vérmérsékletű edző, az érzelmek csak ritkán ülnek ki az arcára, de olykor mosolyogva örül csapatának – mintha a lett Szerhij Rebrovról írnánk, nemde?

A csütörtöki mérkőzést követő sajtótájékoztatón Viktors Morozs elmondta, a találkozó forgatókönyve pont úgy alakult, ahogyan azt eltervezték. Megkérdeztük az egyik rigai játékost, miként élte meg belülről a meccset.

„A feröeriek ellen hosszabbítás útján kivívott továbbjutás különleges volt, de ez a győzelem is óriási, remek eredményt értünk el – nyilatkozta lapunknak Vitalijs Jagodinskis. – A taktikai utasításokat az első perctől az utolsóig fegyelmezetten betartottuk, megérdemelten győztünk. Jól mutat, hogy három gólt szereztünk, de védőként az is fontos számomra, hogy egyszer sem kapituláltunk.”

A felcsútiakat irányító Hornyák Zsolt a sajtóeseményen arról tett említést, csapata dominált, az akaraterővel sem volt gond, de a háromgólos hátrányból nem tudott talpra állni.

„Felőlem dominálhatnak a visszavágón is, ha mi lőjük a gólokat – folytatta a 31-szeres lett válogatott védő. – Ellenfelünk többet birtokolta a labdát, a középpályán némileg fölényben futballozott, de lényegesen többet vártam a magyar csapattól. Biztos vagyok benne, hogy hazai pályán megpróbálnak felőrölni minket, kemény ütközet vár ránk Magyarországon. Az első meccs eredményétől függetlenül a saját játékunkat szeretnénk kidomborítani, aligha parkoljuk be a buszt a saját kapunk elé. Jó helyzetben várjuk a folytatást, de nem érezzük magunkat nyeregben.”

A visszavágó július 29-én, 20 órakor veszi kezdetét a Pancho Arénában.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FK Rigas FS (lett)–Puskás Akadémia 3–0 (3–0)
Jurmala, Slokas Stadion, 120 néző. Vezette: Kikacseisvili (Gaiszonia, Elikasvili) – grúzok
FK Rigas FS: Cerniauskas – Savalnieks, Jagodinskis, Lipuscek, Sorokins – Simkovic (Micevszki, 78.), Strumia, Sarics – Friesenbichler (Kouadio, 64.), Lemajics (Stuglis, 89.), Deocleciano (Rakels, 78.). Vezetőedző: Viktors Morozs
Puskás Akadémia:
Tóth B. – Nagy Zs (Puljic, 54.), Stronati, Joao Nunes, Spandler – Slagveer, Van Nieff – Komáromi (Baluta, a szünetben), Corbu, Plsek – Kiss T. (Deutsch, a szünetben). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Gólszerző: Lemajics (8., 24. – a másodikat 11-esből), Friesenbichler (18.)

2021.09.16 23:28:02

Európa-liga DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. A »tisztes helytállás« ezúttal nem frázis, hanem valóság volt.

2021.09.16 16:51:45

Európa-liga CSELŐTEI MÁRK

A skótok már kettővel vezettek, majd négy gólt szerzett a Betis, mégis izgalmas lett a vége.

2021.09.16 17:10:01

Európa-liga NAGY ZSOLT (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Bátran és góllal kezdett Leverkusenben a magyar bajnok, de a hazaiak megfordították a mérkőzést.

2021.09.16 11:28:04

Európa-liga P. K.

Topligás klub ellen idegenben legutóbb az ETO tudott nyerni – 1991 óta ez csak a győrieknek jött össze.