Balotelli győztes góllal debütált a Cityben

Vágólapra másolva!
2010.08.20. 00:06
null
Mario Balotelli gólját a társak is megünnepelték (Fotó: Action Images)
Az Európa-liga-selejtező rájátszásának csütörtöki játéknapján debütált új csapatában, a Manchester Cityben Mario Balotelli, és győztes góllal mutatkozott be. A Cityhez hasonlóan nyert a nagyok közül a Liverpool és a Juventus is. A magyarok közül játszott Tőzsér Dániel, Szabics Imre és Leandro is játszott, mindegyikük csapata otthon kapott ki.


A Leverkusen már az első percben megszerezte a vezetést a Tavrija Szimferopol ellen Michal Kadlec 25 méteres lövésével, majd a 83. percben a cseh védő fejjel megduplázta csapata előnyét. A hazaiaknál a szünet után pályára lépett a nyáron igazolt Michael Ballack is – a 91. percben büntetőből ő adta meg a kegyelemdöfést az ukrán vendégnek.

Hazai pályán szenvedett vereséget a brazil-magyar Leandro csapata, a ciprusi Omonia Nicosia. A három brazillal felálló Metaliszt Harkiv a szerb Marko Devics 24. percbeli góljával szerezte meg a győzelmet a ciprusi bajnok otthonában. Leandro végigjátszotta a mérkőzést.

Értékes döntetlent ért el az ukrán Karpati Lviv a Galatasaray otthonában, ám közel állt a még nagyobb bravúrhoz. A Karpati az első félidőben kétgólos előnyt szerzett: a 34. percben Szergej Kuznyecov – az egykor a Ferencvárosban futballozó, fiát a pályán a Fradiban elindító Szergej Kuznyecov fia – közelről perdített a kapuba, majd egy kontra végén az észt Sergei Zenjov belőtte a második vendéggólt is. A Galatasaray az 59. percben Milan Baros közeli kapáslövésével szépített, majd a 86. percben megint a rutinos cseh támadó talált be, beállítva a 2–2-es végeredményt.

A Tőzsér Dániellel felálló belga Racing Genk hazai pályán szenvedett súlyos vereséget a Portótól, a belga csapatnál vendégeskedő kék-fehérek első gólját Falcao szerezte tizenegyesből a 29. percben. A genkiek Eric Matoukou kiállítása miatt az utolsó 25 percben emberhátrányban játszottak, és ezt Souza (82. perc), majd Belluschi (90.) újabb góllal használta ki. Tőzsér végig a pályán volt, Köteles László a kispadon ült a belgáknál.

Ryan Babel góljával a Liverpool legyőzte a török Trabzonsport, Joe Cole kiváló labdájából a holland játékos az első játékrész utolsó percében szerezte meg a vezetést a Liverpoolnak. Cole kisvártatva, már a második félidőben növelhette volna az előnyt, de tizenegyesét Onur, a törökök kapusa kivédte.

A második félidőben Fernando Torres is pályára lépett a „vörösöknél", ám neki sem sikerült növelnie az előnyt. Christian Poulsen bemutatkozott a Poolban, Javier Mascherano, Dirk Kuyt és Steven Gerrard ellenben nem játszott – Roy Hodgson már a Manchester City elleni hétfői bajnokira is gondolt. Hodgson mester Gulácsi Pétert sem nevezte.

A Dortmund Sindzsi Kagava és Lucas Barrios révén a 41. percig kétszer is duplázott a Karabah ellen, és négygólos előnyét a lefújásig megőrizte. Jürgen Klopp, a Borussia edzője nem nevezte a mérkőzésre Hajnal Tamást.

Mario Balotelli góljával a Manchester City 1–0-ra győzött Temesváron, a napokban igazolt olasz támadó az 57. percben lépett pályára a Manchester Cityben, és negyedóra elteltével megszerezte a győztes gólt, Emmanuel Adebayor előkészítését követően. A Timisoara jól játszott, játékosai kétszer is hiába követeltek tizenegyest. A City megdolgozott a győzelemért, Yaya Touré révén egyszer a kapufát is eltalálta.

A Sturm Graz jól tartotta magát a Juventusszal szemben, ám a 91. percben esett Amauri-góllal a vendég olaszok 2–1-re megnyerték a mérkőzést. A Juve a 15. percben Leonardo Bonucci góljával szerzett vezetést, erre Gordon Schildenfeld révén a Sturm a 82. percben válaszolt, majd jött Amauri mindent eldöntő gólja. Szabics Imre végig a pályán volt a Sturmban, gólszerzési lehetősége is adódott, de nem sikerült a kapuba találnia.

Dzsudzsák Balázs eltiltás miatt nem játszhatott a Szibir vendégeként 1–0-s vereséget szenvedő PSV-ben.

 EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, RÁJÁTSZÁS, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Szibir (orosz)–PSV (holland) 1–0
BATE (fehérorosz)–Marítimo (portugál) 3–0
PSG (francia)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 2–0
Leverkusen (német)–Tavrija (ukrán) 3–0
CSZKA Moszkva (orosz)–Anorthoszisz (ciprusi) 4–0
Rapid Wien (osztrák)–Aston Villa (angol) 1–1
Slovan (szlovák)–Stuttgart (német) 0–1
Vaslui (román)–Lille (francia) 0–0
Omonia (ciprusi)–Metaliszt (ukrán) 0–1
AIK (svéd)–Levszki (bolgár) 0–0
Dnipro (ukrán)–Lech Poznan (lengyel) 0–1
DVSC–Liteksz (bolgár) 2–0
Odense (dán)–Motherwell (skót) 2–1
Feyenoord (holland)–Gent (belga) 1–0
Steaua (román)–Grasshoppers (svájci) 1–0
Galatasaray (török)–Karpati (ukrán) 2–2
CSZKA Szófia (bolgár)–TNS (walesi) 3–0
Hajduk (horvát)–Unirea (román) 4–1
Genk (belga)–Porto (portugál) 0–3
Palermo (olasz)–Maribor (szlovén) 3–0
FC Bruges (belga)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 2–1
Lausanne (svájci)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 1–1
PAOK (görög)–Fenerbahce (török) 1–0
Liverpool (angol)–Trabzonspor (török) 1–0
Celtic (skót)–Utrecht (holland) 2–0
Timisoara (román)–Manchester City (angol) 0–1
Napoli (olasz)–Elfsborg (svéd) 1–0
Getafe (spanyol)–APOEL (ciprusi) 1–0
Dundee United (skót)–AEK (görög) 0–1
AZ (holland)–Aktobe (kazah) 2–0
GYŐR–Dinamo Zagreb (horvát) 0–2
Dortmund (német)–Karabah (azeri) 4–0
Sturm (osztrák)–Juventus (olasz) 1–2
Sporting (portugál)–Bröndby (dán) 0–2

Villarreal (spanyol)–Dnyepr Mogiljev (fehérorosz)

5–0
A visszavágókat augusztus 26-án rendezik. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik