Martin Jedlicka: A DAC egykori kapusaként többet tudok a Fradiról

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Plzen
2025.02.20. 10:34
Martin Jedlicka, itt még a DAC szerelésében (Fotó: DAC)
Négy és fél évig volt a DAC kapusa Martin Jedlicka, aki a dunaszerdahelyi tartózkodása alatt sokszor találkozott meccsen vagy szóban a Ferencvárossal, hiszen a Felvidéken napi téma a zöld-fehérek szereplése. A 27 éves labdarúgó ma este a Viktoria Plzen színeiben lép pályára a magyar rekordbajnok ellen az Európa-ligában.

„Utoljára a 2020–2021-es idényben védtem a DAC mezében a Fradi ellen. A Groupama Arénában sorra kerülő felkészülési meccs 1–0-s hazai sikert hozott,  s ha jól emlékszem, Myrto Uzuni szerezte a Fradi győztes gólját tizenegyesből. A zöld-fehéreknél természetesen már más a játékoskeret, de egyébként semmi sem változott jelentősen. Egy kicsit többet tudok a klubról a többieknél, mert a DAC és a Fradi szurkolótábora között barátság van” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Martin Jedlicka, aki a sárga-kék mezben 122 tétmeccsen védett.

A 27 éves játékos lapunknak elárulta, hogy az egy héttel ezelőtti budapesti odavágón emlékeztették őt a szurkolók a dunaszerdahelyi évekre. „A stadion előtt odajöttek hozzám a drukkerek autogramot vagy fotót kérni. A meccs alatt többen rám kiáltottak, de pozitív értelemben. Üdvözöltem őket és tetttem tovább a dolgomat.”

A plzeni csapat vasárnap 2–0-ra győzött a Teplice otthonában a bajnokságban és már a visszaúton elkezdte a felkészülést a csütörtöki visszavágóra.

„Hétfőn videózás volt a program. Elemeztük a budapesti mérkőzést, megnéztük a hibákat és azt, hogy mit csinálhattunk volna jobban. Igyekeztünk a héten az edzéseken úgy felkészülni, hogy tovább tudjunk jutni. A mai találkozó teljesen más lesz, mint a Groupama Arénában. Itthon leszünk, megtelik a Doosan Aréna, s bízom benne, hogy a hármas sípszó után mi ünnepeljük majd a továbbjutást” – zárta mondandóját Martin Jedlicka.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓK
18.45: Bodö/Glimt (norvég)–Twente (holland)
18.45: Galatasaray (török)–AZ (holland) – élőben az NSO-n!
18.45: FCSB (román)–PAOK (görög)
18.45: Roma (olasz)–Porto (portugál)
21.00: Viktoria Plzen (cseh)–FERENCVÁROSI TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Ajax (holland)–Union Saint-Gilloise (belga)
21.00: Real Sociedad (spanyol)–Midtjylland (dán)
21.00: Anderlecht (belga)–Fenerbahce (török)

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: ötöt vágott az FTC és a Puskás Akadémia is

Labdarúgó NB I
18 órája

A második félidő döntött, az ETO legyőzte az FTC-t a Magyar Kupa elődöntőjében

Kézilabda
21 órája

Gruber Zsombor: A győzelmünk a helyzetkihasználáson múlhat Újpesten

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:56

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
2026.05.01. 12:44

A Braga edzője a sérülések miatt aggódik, Emery a VAR-t hibáztatja az El-elődöntő után

Európa-liga
2026.05.01. 08:31

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
2026.04.30. 22:55

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
2026.04.30. 20:34

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
2026.04.30. 12:04
Ezek is érdekelhetik