Pesicsre főszerep várhat csütörtök este; a SportsBase statisztikai elemzőcég elkészítette az Eb-selejtező teljes statisztikai összefoglalóját

S. T. J.S. T. J.
2023.11.29. 23:49
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

Alekszandar Pesicsre főszerep várhat a csütörtök esti Csukaricski–Ferencváros Európa-konferencialiga-összecsapáson, a hiányzó Varga Barnabás távollétében továbbra is tőle várják a gólokat. A 31 esztendős támadó, aki pályafutása során tíz országban futballozott, elmondta, teljesen más jellegű mérkőzésre számít, mint amilyen a budapesti volt. „Nisből származom, ez az otthonom. A családom és rengeteg ismerősöm is ott lesz a találkozón. Már csak azért is fontos, hogy jó eredményt érjünk el. Fontos mérkőzés előtt állunk, az ellenfélnek nincs mit veszítenie, számunkra viszont nagy a tét” – mondta lapunknak.Alekszandar Pesicsre főszerep várhat a csütörtök esti Csukaricski–Ferencváros Európa-konferencialiga-összecsapáson, a hiányzó Varga Barnabás távollétében továbbra is tőle várják a gólokat. A 31 esztendős támadó, aki pályafutása során tíz országban futballozott, elmondta, teljesen más jellegű mérkőzésre számít, mint amilyen a budapesti volt. „Nisből származom, ez az otthonom. A családom és rengeteg ismerősöm is ott lesz a találkozón. Már csak azért is fontos, hogy jó eredményt érjünk el. Fontos mérkőzés előtt állunk, az ellenfélnek nincs mit veszítenie, számunkra viszont nagy a tét” – mondta lapunknak.

Sorozatban harmadszor vívta ki az Európa-bajnoki szereplés jogát a labdarúgó-válogatott. A magyar központtal működő, nemzetközi SportsBase statisztikai elemzőcég elkészítette az Eb-selejtező teljes statisztikai összefoglalóját, amelyben 86 oldalon keresztül a lehető legtöbb szakmai mutatóban sorrendet állított fel a selejtezőben szereplő 53 válogatott, illetve a pályára lépő játékosok között. A magyar csapat támadójátékának elemzéséből kiderül az is, hogy kvalifikáció 16 góljából hatot szerzett rögzített játékhelyzetből, ami az összes találat 37.5 százaléka – a vonatkozó listát nyolc góllal vezető portugáloknál például ez az arány csak 22 százalék.

A Servette átlagos nézőszáma tízezer körül mozog, a csütörtöki Európa-liga-találkozóra azonban 26 500 jegyet adtak el a hazai szektorokba. A meccs pedig telt házas lesz, ugyanis a vendégek számára fenntartott lelátórészek is megtelnek, hiszen mintegy kétezren keltek útra az olasz fővárosból Svájcba. A parázs hangulat garantált, s a meccsnek jó eséllyel magyar résztvevője is lesz: Bolla Bendegúz, a Servette játékosa lapunknak elmondta, Rómában csereként beállva jobbhátvédként futballozott, azóta viszont többet játszik szélső támadóként, így ha megint lehetőséget kap, minden bizonnyal elöl veti be edzője.

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
22 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32

Glasgow-ban győzött a Ferencváros; Várkonyi Bence már Marco Rossi meghívójának is örül

E-újság
2026.09.18. 00:22

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50

Marco Rossi fiatalít, és örül, hogy „klubcsapatot" irányíthat; Daniel Arzani úgy érzi, Glasgow-nak még tartozik

E-újság
2026.09.15. 23:55