Videó: Nyilvánvalóan senkit nem érdekelt – Klopp odaszúrt a Neville testvéreknek

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.07. 11:10
null
Jürgen Klopp odaszúrt a Neville testvéreknek (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a labdarúgó Európa-liga csoportkörének második fordulójában a Liverpool hazai pályán 2–0-ra legyőzte a belga Union Saint-Gilloise együttesét. A találkozón a Mac Allister testvérek egymás ellen játszottak, s az angolok menedzsere, Jürgen Klopp erről formált véleményét kijavította az egyik újságíró, mire a német szakember mókásan, a Neville fivéreknek odaszúrva reagált.

 

Testvérpárbajra került sor csütörtökön, a Liverpoolban szerepelt a 2022-ben az argentinokkal világbajnoki címet szerző Alexis Mac Allister, a belga együttesben pedig a nála 13 hónappal idősebb bátyja, Kevin Mac Allister. Mindketten hazájukban, az Argentinos Juniorsban kezdték a pályafutásukat, utána kölcsönben játszottak a Boca Juniorsban, Kevin onnan szerződött idén Belgiumba. Alexis 2019 és 2023 között már Angliában, a Brightonban acélosodott, lett válogatott (eddig 19-szer) és világbajnok Katarban.

A csütörtöki, 2–0-s Liverpool-sikerrel zárult találkozón Alexis Mac Allister a szünetet követően állt be, míg bátyja kezdőként lépett pályára, a 86. percig játszott.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón szóba kerültek a srácok. A következő párbeszéd zajlott le Jürgen Klopp és az egyik újságíró között:

Klopp: A világ futballjában ez volt az első alkalom, hogy két testvér egymás ellen játszott – legalábbis én így éreztem.

Újságíró: Egyáltalán nem ez az első alkalom. Ott vannak a Neville testvérek.

Klopp: Nyilvánvalóan senkit nem érdekelt – reagált a tőle megszokott nevetéssel a német szakember.


Gary és Phil Neville 1994 és 2005 között csapattársak voltak a Manchester Unitedben, utóbbi 2005-ben az Evertonba szerződött, és Gary 2011-es visszavonulásáig – a Transfermarkt adatai szerint – öt tétmérkőzést játszottak egymás ellen.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
A-CSOPORT
LIVERPOOL (angol)–UNION SAINT-GILLOISE (belga) 2–0 (1–0)
Liverpool, Anfield Road. Vezette: Morten Krogh (D. Wollenberg Rasmussen, Steffen Bramsen) – dánok
LIVERPOOL:Alisson – Alexander-Arnold (Joe Gomez, 63.), Konaté, Quansah, Cimikasz – Gravenberch (Szoboszlai, 79.), Endo (A. Mac Allister, a szünetben), Elliott – Diogo Jota, Núnez (Luis Díaz, a szünetben), Szalah (C. Jones, a szünetben).Vezetőedző: Jürgen Klopp
UNION SG:Moris – Castro-Montes, K. Mac Allister (Sykes, 86.), Burgess, Macsida, Terho (Lapoussin, 67.) – Amani (M. Rasmussen, 76.), Vanhoutte (Sadiki, 76.), Puertas – G. Nilsson (K. Rodríguez, 67.), Amura.Vezetőedző: Alexander Blessin
Gólszerző: Gravenberch (44.), Diogo Jota (90+2.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool FC 2 2 5–1 +4 6
2. Toulouse 2 1 1 2–1 +1 4
3. Union Saint-Gilloise 2 1 1 1–3 –2 1
4. Linzer ASK 2 2 1–4 –3 0

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik