Ekl: nagy hibát követne el a KTE, ha csak védekezni próbálna Rigában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.08.02. 11:41
null
A „mély vízbe dobták” Szűcs Kornélt, ugyanis a kecskemétiek 21 esztendős labdarúgója a Riga FC elleni Konferencialiga-selejtezőn a védelem közepén találta magát (Fotó: Kecskeméti TE)
Az Európa-konferencialiga második selejtezőkörének visszavágóját egygólos előnyből váró Kecskemét célja a továbbjutás – a csapatban az első tétmérkőzését lejátszó Szűcs Kornél szerint erre akkor lehet meg minden esélye, ha ugyanolyan szervezetten és elánnal futballozik, mint az első meccsen.



Nem a pénz játszik – bizonyosodhattunk meg múlt hét csütörtökön újfent az előbbi állítás igazáról, hiszen a Kecskeméti TE fennállása első nemzetközi porondon elért győzelmét aratva 2–1-re felülmúlta a nála lényegesen tehetősebb klubnak számító FC Rigát. Lettországi információink szerint a klub éves költségvetése mintegy tizenöt-húsz millió euró között mozog, míg a magyar egyesület ennek a töredékéből gazdálkodik, s a két csapat átigazolásra fordított összegeinek léptéke sem mérhető össze, hiszen a Transfermarkt adatai szerint a 2014-ben alapított rigai klub az elmúlt esztendőben csaknem ötmillió eurót fordított játékosvásárlásra – a védekező középpályásként bevethető Hrvoje Babecért 1.6 milliót csengetett ki a Goricának. A Széktói Stadion gyepén nem jött ki a két klub anyagi lehetőségei közötti különbség, sőt, a KTE egyenrangú partnere volt az európai színtéren is rutinosabbnak számító riválisának, és megérdemelten győzött. Az NB I meglepetéscsapatánál a kedvező helyzet ellenére hideg fejjel vágtak neki a baltikumi túrának: elbizakodottságnak nyoma sincs, a párharc nehezebbik felvonása ugyanis csütörtökön következik.

„A Riga nagyon jó együttes benyomását keltette, jól játszotta be a széleken az üres területeket, többször is megbontott minket, a hajrában szerzett gólját is egy ilyen helyzet előzte meg – mondta a Nemzeti Sportnak a belső védőként bevethető Szűcs Kornél, aki a nyáron érkezett az NB II-es DVTK-tól; a 21 éves bekk az előző évadban mindössze három bajnokin lépett pályára, ám a kecskeméti szakmai stáb már az idénynyitón a kezdő tizenegy tagjaként számolt vele. – Teljesen más színvonal jellemezte a kecskeméti mérkőzést, mint amit a másodosztályban tapasztaltam. Sok egyénileg képzett labdarúgóval kellett megbirkóznunk, de alapos felkészülésünknek és a fegyelmezett játékunknak tulajdoníthatóan vettük az első akadályt. Gyorsan futballozó csapatot vertünk meg nagy iramú összecsapáson, ami jelentős fegyvertény. Hallottam olyan hangokat, hogy a meccset megelőzően a lettek talán úgy voltak vele, könnyedén átlépnek rajtunk – ez is jelzi, hiba minket lebecsülni, ráadásul ez arra ösztökél minket, hogy ismét megmutassuk, mire vagyunk képesek. Ugyanakkor hozzáteszem, a pályán nem érzékeltem semmilyen nagyképűséget az ellenfél részéről.”

Az egészséges önbizalom és a sport­emberi hozzáállás azt diktálja: a továbbjutás céljával lép pályára Rigában a Kecskemét.

„A hazai meccs előtt talán azt is aláírtuk volna, ha a visszavágóra a továbbjutás esélyével utazhatunk, de ezt felülmúltuk a győzelemmel. Az egygólos siker után azonban nem is lehet kérdés: szeretnénk idegenben megtartani az előnyünket. Ha ugyanolyan szervezetten és elánnal futballozunk, mint az első meccsen, és nem a védekezésre összpontosítva, a labdát vaktában előrerugdosva játszunk, jó esélyünk van a továbbjutásra. A saját közönségünk előtt koncentráltan kezdtünk, ezúttal is fontos lesz, hogy az első tíz-tizenöt percben megadjuk az alaphangot. Egygólos előny birtokában nem kell rohannunk és kapkodnunk, de hibát követnénk el, ha bekkelésre rendezkednénk be. Fel kell készülnünk az ellenfélből, illetve a körülményekre is rá kell hangolódnunk, borús, hűvös, esős ugyanis az idő Rigában.”

Ami Szűcs Kornélt illeti, jó eséllyel a kezdő tizenegyben találhatja magát a Skonto Stadionban is, mivel első kecskeméti meccsén nyújtott teljesítménye meggyőző volt.

„Nagyszerű emlék marad a bemutatkozásom. Noha reménykedtem benne, hogy a kezdő tizenegyben kapok szerepet, nem vettem volna rá mérget, hogy már az első tétmeccsen debütálok. Boldog voltam, hogy megkaptam a bizalmat az Európa-konferencialigában, de az szerezte a legnagyobb örömet, hogy győztünk. Nem vagyok izgulós típus, ám volt bennem annyi meccs­drukk, amennyi szükséges ahhoz, hogy jó teljesítményt nyújtsak. Próbáltam betartani minden edzői utasítást, ami többé-kevésbé sikerült, nem ment rosszul a játék. Új csapatba igazolva fontosak az első mozzanatok, amolyan doppingot is jelenthet, ha az első párharcot sikerrel vívom meg, vagy az első passzok után embert talál a labda. Emlékszem, rögtön a középkezdés után, a megbeszéltek szerint hozzám gurították a labdát, amit középre íveltem, majd az első labdaérintéseim, párharcaim is jól sikerültek. Mivel háromvédős rendszerben játszunk, az ellenfél centerével és a bal oldali szélsőjével találkoztam a legtöbbet, ám néha a fellépő középpályással is meg kellett küzdenem. Ha a szakmai stáb ismét bizalmat szavaz nekem, hasonlóan kemény feladat várna rám csütörtökön, de állok elébe. Úgy érzem, megfelelően halad a beilleszkedésem. A felkészülés eleje óta a csapattal készülök, és ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy megállapítsam, ösztönző közegbe kerültem. A kiváló légkör és az erős közösségi szellem nagyban hozzájárul ahhoz, hogy eredményes a csapat, ez sokat tehet hozzá a későbbiekben is a teljesítményünkhöz.”


EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

Augusztus 2., 19.00:Riga FC (lett)–Kecskeméti TE (Tv:Duna World)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik