Ekl: „Akár hamarabb bemutatkozhatok a nemzetközi porondon, mint az NB I-ben”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.07.15. 08:16
Pálinkás Gergő eddig ott folytatja, ahol a Kazincbarcikában abbahagyta. A Kecskeméti TE nyáron igazolt támadója a felkészülési mérkőzéseken rendre betalált – ez a Bp. Honvéd ellen nem sikerült neki, de megfogadja Szabó István tanácsát, hogy legközelebb hogyan lője el a labdát ziccerben a kapus mellett. 

„Ugyanúgy készülök az Európa-konferencialiga-selejtezőre, mint bármely más mérkőzésre, de nyilván izgatott vagyok, hiszen ha jól alakul, akkor hamarabb bemutatkozhatok a nemzetközi porondon, mint az NB I-ben” – mondta széles mosollyal az arcán Pálinkás Gergő, aki az elmúlt idényt még az NB II-es Kazincbarcikában töltötte, majd a nyáron az NB I ezüstérmeséhez, a Kecskeméti TE-hez igazolt.

Az eddigi felkészülési mérkőzéseken be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, mert rendre betalált, s a Honvéd ellen is veszélyesen támadta a kaput. Videónkban többek között a szerdán játszott mérkőzésről is bővebben beszélünk, de elsősorban a beilleszkedéséről, a várakozásairól beszélgettünk a 26 éves támadóval első élvonalbeli idénye előtt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:
Artner Dávid(Mosonmagyaróvár),Fadgyas Tamás (ETO FC Győr), Katona Levente(Pécsi MFC),Kiss Bence(ETO FC Győr),Kovács Kolos(Ceglédi VSE), Matheus Izidorio Leoni(brazil-olasz, Kisvárda, szabadon igazolhatóként),Pálinkás Gergő (Kazincbarcika), Szűcs Kornél (Diósgyőri VTK),Varga Bence(MTK Budapest, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Nagy Olivér(Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Soroksár SC), Szendrei Ákos(FK DAC 1904 – Szlovákia, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Iyinbor Patrick(Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Vasas)
Távozók: Buna Gábor(ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként),Gréczi Márton (Hódmezővásárhelyi FC), Hadaró Valentin(Pécsi MFC),Pejovics Danilo(szerbiai, Pécsi MFC – kölcsön után végleg),Mihajlo Rjasko(ukrán-magyar, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatér klubjához:Horváth Krisztofer(Torino FC – Olaszország)?, Katona Bálint(Ferencváros),Katona Máté(Ferencváros, onnan Soroksár SC), Varga Ádám(Ferencváros),Zeke Márió(Fehérvár FC)

Legfrissebb hírek

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
4 órája

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:37

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:06

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27

Kétszeri hátrány után be kellett érnie a döntetlennel a hajrában büntetőt hibázó KTE-nek

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:49

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 16:06

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 11:03

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39
Ezek is érdekelhetik