El: indul a jegyértékesítés az FTC nyolcaddöntőjére a Puskás Arénába

R. P.R. P.
2022.12.20. 18:44
null
A ferencvárosi tábor a Juventus elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccsen a Puskás Arénában, 2020 őszén (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros a hivatalos honlapján jelentette be, hogy az UEFA elfogadta a klub kérését, és a Puskás Arénában fogadhatja az ellenfelét a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így megkezdődhet a jegyértékesítés is.

 

A Ferencváros a csoportjában az első helyen végezve jutott be a legjobb 16 közé a labdarúgó Európa-ligában. Az ellenfél egyelőre nem ismert, de biztos, hogy a zöld-fehérek március 9-én idegenben lépnek pályára először, majd egy hét múlva, március 16-án jön a hazai visszavágó.

Kubatov: A sorsolásnál már nem szeretnének minket kapni ellenfélnek

Kubatov Gábor a Nemzeti Sportnak adott interjújában jelentette be, hogy nem a Groupama Arénában, hanem a Puskás Arénában szeretnék fogadni az ellenfelet. A klub elküldte a helyváltoztatási kérelmét az UEFA-nak, a szervezet pedig jóváhagyta a kérést, így akár több mint 60 ezer néző előtt játszhat Sztanyiszlav Csercseszov csapata.

A Ferencváros közzétette a jegyvásárlással kapcsolatos tudnivalókat. Ebből kiderül, hogy a szezon- és El-csoportkörös bérletesek kedvezményesen vásárolhatnak belépőt.

Az „early bird” lelátói jegyeket négy kategóriában értékesítik, 8000, 11 000, 17 000 és 22 000 forintos áron. A leghűségesebb szurkolóknak kedvezmény jár: a bajnoki bérleteseknek 20 százalékos engedményt adnak, míg a (két- vagy hárommeccses) UEL-bérlettulajdonosok 10 százalékkal kedvezőbb áron juthatnak hozzá a tikettekhez.

A klub a közleményében jelezte, hogy a Groupama Aréna Jegypénztár december 23-án, pénteken a megszokott nyitvatartási időben várja a drukkereket. Az ünnepi időszak alatt a pénztár január 10-ig zárva tart. Emellett online felületen, a meccsjegy.fradi.hu oldalon az ünnepek alatt is, a nap 24 órájában lehet belépőt vásárolni.

A jegyvásárlással kapcsolatos további információkat ide kattintva olvashatja el!

A Ferencváros lehetséges ellenfelei:

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT RENDEZENDŐ RÁJÁTSZÁS PÁROSÍTÁSA
FC Barcelona
(spanyol)–Manchester United (angol)
Juventus (olasz)–FC Nantes (francia)
Sporting CP(portugál)–FC Midtjylland (dán)
Sahtar Doneck (ukrán)–Rennes (francia)
Ajax (holland)–Union Berlin (német)
Bayer Leverkusen (német)–AS Monaco (francia)
Sevilla FC (spanyol)–PSV (holland)
Salzburg (osztrák)–AS Roma (olasz)
A mérkőzéseket február 16-án és 23-án játsszák le.

 

Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28