El: „A Trabzonspor szurkolóit alig érdekelte már ez a meccs” – török lapszemle

Vágólapra másolva!
2022.11.04. 10:49
null
A Trabzonspor török bajnokként az Ekl-ben, a Ferencváros az El-ben folytathatja (Fotó: MTI)
Mint ismert, a Ferencváros már csoportgyőztesként pályára lépve 1–0-ra kikapott idegenben a török Trabzonsportól. A meccset követően a török lapok érhetően leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy a Trabzon az Ekl-ben folytathatja európai kupaszereplését.

 

„A rajongók nem mutattak nagy érdeklődést, a Trabzonspor szurkolóit alig érdekelte már ez a meccs, a győzelem viszont meglett, ami Európa-konferencialiga-szereplést jelent” – írja az ntvspor.net, amely az FTC szurkolóit is kiemelte tudósításában – „A Ferencváros nagyjából százötven fős szurkolótábora végig buzdította csapatát a lelátón.”

Szintén ennek az oldalnak adott interjút a meccs után Marc Bartra, a Trabzonspor jelenlegi, az FC Barcelona korábbi spanyol védője: „Kiválóan játszottunk az első félidőben, reménykedtünk benne, hogy nyerhetünk hárommal, és így meglesz az El-továbbjutás… Erre megvolt minden esélyünk, de nem tudtunk élni vele, így másik sorozatban folytatjuk a küzdelmet. Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani ott is!”

A fanatik.com nem kifejezetten a Fradival foglalkozott: „Bakaszetasz, a Trabzon görög sztárja nagyszerű gólt szerzett a Ferencváros ellen, ezzel ő szállította csapata győzelmét, ráadásul történelmet írt, hiszen mind a hat meccsen kivette a részét gólból az El-csoportkörben. A már csoportgyőztes Ferencváros nyugodt lehetett, de a Trabzon számára sorsdöntő volt ez a meccs, csakhogy hiába sikerült nyerni, a Monaco győzelme miatt az Európa-konferencialigában folytathatják Bakaszetaszék…”

EURÓPA-LIGA
H-CSOPORT
6. FORDULÓ
TRABZONSPOR (török)–FERENCVÁROS 1–0
Trabzon,
Senol Günes Stadion. Vezette: Harm Osmers (Robert Kempter, Dominik Schaal) – németek
TRABZONSPOR: Cakir – Stryger Larsen, Bartra, Vitor Hugo, Elmali – Sziopisz, Hamsík (Gbamin, 62.) – Ömür (Ünüvar, 70.), Bakaszetasz (Bardi, 69.), Trezégé (Haspolat, 85.) – Yazici (Djaniny, 62.).Vezetőedző:Abdullah Avci
FERENCVÁROS: Dibusz – Wingo, Knoester, S. Mmaee, Pászka (Redzic, 90+1.) – Vécsei, Esiti (Mercier, 61.), Laidouni – Zachariassen, R. Mmaee, Nguen (Kovacevic, 81.).Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző: Bakaszetasz (7.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. FERENCVÁROS 6 3 1 2 8– 9 –1 10
2. Monaco 6 3 1 2 9– 8 +1 10
3. Trabzonspor 6 3 3 11– 9 +2 9
4. Crvena zvezda 6 2 4 9–11 –2 6

 

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
5 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
6 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
20 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik