Ekl: „Kirázott a hideg” – Kalmár Zsolt a visszatéréséről

2022.07.29. 13:44
null
Kalmár Zsolt több mint egy év kihagyás után térhetett vissza a pályára (Fotó: DAC 1904)
Csütörtökön eljött a magyar válogatott Kalmár Zsolt pályafutásának egyik nagy pillanata: 484 nap után ismét pályára lépett. Az Európa-konferencialiga második selejtezőkörének visszavágóján a dunaszerdahelyi szurkolók óriási tombolása mellett a 63. percben lépett pályára a Víkingur (2–0) elleni találkozón. Nagyon hosszú utat tett meg andorrai súlyos térdsérülése és dunaszerdahelyi visszatérése között a magyar válogatott középpályás…

„Nagyon sokat köszönhetek a családomnak, a barátoknak, a dunaszerdahelyi klubnak és a fantasztikus sárga-kék közönségnek” – mondta a Nemzeti Sportnak Kalmár Zsolt, aki a lefújás után előbb a szurkolókkal ünnepelt, majd feleségéhez, Karolinához sietett a lelátóra. A Nemzeti Sport megtudta, a 27 éves játékost a mérkőzés másnapján felkereste Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, s kifejezte neki örömét, hogy visszatérhetett a pályára.

Ideges volt, amikor a szakmai stáb jelezte, hogy pályára lép?
– Nem vagyok ideges típus, de volt bennem egy kis drukk, hiszen nagyon hosszú ideig nem játszottam. Ahogy eltelt néhány perc, utána már csak a játékra koncentráltam, és próbáltam a csapatot segíteni.

Milyen érzés volt ismét kifutni a MOL Aréna gyepére? A szurkolók régen őrjöngtek ennyire.
– Nagyon örülök, hogy visszatértem a pályára. Köszönöm a szurkolóknak a fogadtatást. Óriási öröm telített el. Kirázott a hideg, ahogy fogadtak. Bízom benne, hogy további játéklehetőséget kapok, és visszanyerem azt a formát, amelyben voltam a sérülésem előtt. Lassan próbálok mindent felépíteni. Hosszú idő telt el 2021 márciusa óta. Tizenhat hónap kihagyás után óriási, leírhatatlan érzés számomra, hogy ismét szurkolók előtt játszhattam.

Hol helyezkedik el ez a találkozó a pályafutásában?
– Nagyon fontos meccs volt számomra. Közel másfél év után léptem pályára, nagyon sok időt hagytam ki. Sok élményről maradtam le, amit nagyon jó lett volna átélni. Például a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságot. Fejben kell magam összerakni, fizikailag és mentálisan pedig újra meg kell szoknom a játékelemeket. De a legfontosabb, hogy a csapat sikeres legyen.

Nem volt önben kétség a hosszú kihagyás alatt, hogy nem fog tudni visszatérni?
– Nehéz időszak volt, a rehabilitáció alatt is voltak gondok. Például begyulladt a térdem, nem úgy sikerült »visszajönnöm«, ahogy elterveztük. Nem volt könnyű. De az sosem fordult meg a fejemben, hogy nem fogok tudni már játszani. Olyan emberekkel dolgoztam, akik mindent megtettek, hogy százszázalékos állapotban legyek és teljesen meggyógyuljon a térdem. Rengeteg üzenetet kaptam a szurkolóktól, hogy várnak vissza, ez is plusz motiváció volt számomra. Nagy köszönet a klubnak is, amely bízott bennem, ezt bizonyítja, hogy szerződést hosszabbított velem. Megpróbálok mindent visszaadni. Egy biztos: mentálisan másik személy lettem. Sok mindent átgondoltam, átterveztem az életemben.

„ZSOLTI HAMAROSAN OTT LESZ A KEZDŐCSAPATBAN”

Adrián Gula, a DAC vezetőedzője: – Nagyon örülünk, hogy Zsolti visszatért. Nagyon fontos része a csapatnak. Igazi vezéregyéniség. Játékával, hozzáállásából az egész csapat profitál majd. Erősebbek lettünk. Már most érezni, milyen fontos láncszeme a csapatnak. Ugyan mások azt mondják, hogy nem lesz rövid időn belül kezdőjátékos, de én mást gondolok. Olyan minőséget képvisel, hogy hamarosan ott lesz a kezdőcsapatban.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
DAC (szlovákiai)–Víkingur (feröeri) 2–0 (Krsztovics 26., Veselovsky 34.)
Továbbjutott: a DAC, kettős győzelemmel, 4–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

Debre Viktort köszöntötték Dunaszerdahelyen

Kézilabda
2026.03.16. 11:48

Niké Liga: elhalasztják a Nagyszombat–DAC összecsapást

Minden más foci
2026.03.13. 14:45

Világi Oszkár a B-középből szurkolta ki a DAC győzelmét

Minden más foci
2026.03.09. 14:28

A DAC legyőzte a Zólyombrézót, és tovább üldözi a Slovant a Niké Ligában

Minden más foci
2026.03.08. 19:57

„Nagy pofont kaptunk” – Tuboly Máté a DAC súlyos kassai veresége után

Minden más foci
2026.03.05. 10:12

Súlyos verésbe szaladt bele a DAC Kassán, kiesett a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.03.04. 20:22

Szánthó Regő a DAC elleni meccs után: Jól találtam el a labdát, a kapus azonban bravúrral a kapufára ütötte

Minden más foci
2026.03.01. 11:39

Niké Liga: folytatódik a kassai menetelés

Légiósok
2026.02.28. 19:15
Ezek is érdekelhetik