Ekl: Sajnálom a fiúkat, megvolt bennük az akarat – Hornyák

Vágólapra másolva!
2021.07.29. 22:46
null
Hornyák Zsolt szerint az akarattal nem volt probléma (Fotó: Török Attila)
Az Európa-konferencialiga selejtezőjének második fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán nemhogy nem tudta ledolgozni az idegenben összeszedett háromgólos hátrányát, hazai pályán is 2–0-s vereséget szenvedett, így kiesett. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

Az FK Rigas vezetőedzője, Viktors Morozs arra számított, hogy az első mérkőzés eredményének ismeretében támadni fog a Puskás Akadémia.

„Úgyhogy megpróbáltunk a védekezésre koncentrálni, de támadni is szerettünk volna. Voltak is lehetőségeink az első félidőben, de nem használtuk ki őket. A védelemben tökéletesen működtünk, csak néhány helyzetet engedtük az ellenfélnek, ebből talán egy kapufa volt igazán veszélyes. Sikerült győznünk, és nagyon örülünk, hogy kapott gól nélkül jutottunk tovább, hiszen nem mi voltunk a favoritok ebben a párharcban, nagyon erős csapattal találkoztunk.”

Lett újságírók arról kérdezték, szerinte mi vezetett összesítésben az 5–0-s sikerükhöz, amire röviden azt felelte: a koncentráció.

A felcsútiak trénere, Hornyák Zsolt azzal kezdte: nem sikerült megvalósítaniuk azt, amit elterveztek.

„Az első félidőben nem bírtuk összehozni a gólt, pedig volt rá néhány lehetőségünk. Hiányzott a játékunkból a tűz, a kiemelkedő egyéni teljesítmény, főleg Balutától vártam volna. Az ellenfél jól védekezett, és az történt, amit nagyon nem szerettünk volna: az ellenfél az első helyzetéből gólt szerzett, amitől sajnos mentálisan megtört a csapat. Nagyon sajnálom a fiúkat, mert éreztem rajtuk, hogy mindent megpróbáltak az első félidőben. A másodikban is akartunk, jött ráadásul Géresi Krisztián, aki hozta azt a kreativitást, amit vártam volna. Próbálkoztunk megszerezni a becsületgólt, mindenkiben megvolt az akarat, erre büszke is vagyok. Ezt a párharcot az első mérkőzés első huszonöt percében veszítettük el.”

HORNYÁK ZSOLT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Puskás Akadémia–FK Rigas FS (lett) 0–2 (Lemajics 53., Deocletiano 69.)
Továbbjutott: a Rigas FS, 5–0-s összesítéssel
Legfrissebb hírek

Bognár György: A szünet után a játékosok mintha kivették volna a szabadságot...

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 09:14

Borbély Balázs: Boldog vagyok, hogy ilyen sok örömet tudtunk szerezni a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 08:37

Végig vezetve győzte le az ETO a Puskás Akadémiát, és őszi első lett

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 17:46

Érik az ősz meglepetése: az első hely kapujában az ETO

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 12:29

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11

Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 08:00

Szappanos Péter: Minden mérkőzést megbecsülök, örülök, hogyha védhetek

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 09:18

A három testőr (remix) – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.12.16. 23:52
Ezek is érdekelhetik